A „Regulyversum – mindent Regulyról” című kutatási projekt munkatársai 2025. február 4-én 15 órától mutatják be az elkészült Reguly Archívum honlapot és az állandó kiállítás 2024-ben megjelent katalógusát is.
A fiatalon elhunyt Reguly Antal (1819–1858) a magyar nyelvrokonság kutatás emblematikus alakja, a finnugor népek körében páratlanul gazdag nyelvészeti és néprajzi gyűjtőmunkát végzett az uráli és nyugat-szibériai, illetve Volga-vidéki gyűjtőútja során. Ugyanakkor a földrajz és a térképészet területén is kimagasló eredményeket ért el. Hatalmas kéziratos gyűjteményt hagyott hátra, melynek feldolgozása ugyan megkezdődött halála után, a teljes feldolgozás azonban még a tudós születésének 200. évfordulójáig sem történt meg. Projektünk a bicentenáriumhoz kapcsolódóan indult meg 2018. szeptember 1-én a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban, majd 2021. november 1-től 2024. október 31-ig a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont keretein belül, a Néprajztudományi Intézetben zajlott. A munkálatokat a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) finanszírozta a K 128272, majd az intézményváltás után a K 143972 projekt keretében; szakmai vezetője Ruttkay-Miklián Eszter néprajzkutató, nyelvész volt.
A Reguly Archívum honlapjának kezdőlapja
A „Regulyversum – mindent Regulyról” című projekt tervezésekor a Reguly-hagyaték feldolgozásának eddigi történetéből indultunk ki. A már feldolgozott hagyatékrészek elsősorban a folklór és a nyelvészeti gyűjtésekre vonatkoztak, míg az újabban „egodokumentumok”-nak nevezett kéziratok, vagyis a naplók, levelezések, jegyzetek teljes kiadására eddig nem került sor. Kutatásunk így elsősorban ezekre fókuszált. Célunk a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményében található, Regulytól származó vagy az ő munkásságához kapcsolódó eredeti kéziratok bemutatása, átírása és fordítása volt, hogy széles közönség férhessen hozzá a forrásokhoz.
Projektünk céljaként többféle mutatóval rendelkező, kereshető, többnyelvű honlapot jelöltünk meg, a különböző szakterületek adatainak összekapcsolása így a feladat részét jelentette. Az egodokumentumok mellett kutatásunk tehát Reguly térképészeti munkásságára is kiterjedt, hiszen projektünk munkatársa, Gulyás Zoltán feldolgozta Reguly Antal Észak-Urált ábrázoló térképét és az ahhoz készült vázlatokat. Eredményei magyar nyelvű monográfiája mellett a honlapon is elérhetőek. Ugyancsak szerepelnek a honlapon a Reguly által gyűjtött térképek adatai is. Reguly Antal tárgygyűjteményének zömét a budapesti Néprajzi Múzeum őrzi, s mint a múzeum egyik legrégebbi gyűjteményi egységéről, számos tanulmány született róla. Jelen kutatás új adatai alapján azonban a tárgygyűjtemény történetének újrafeldolgozása is szükségessé vált. Ennek kiindulópontja az a tárgylista, amely Reguly Antal közreműködésével készült, és a mai napig megtalálható a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központjának Kézirattára és Régi Könyvek Gyűjteményében.
Projektünk közvetlen eredménye a Reguly Antal Múzeum és Népi Kézműves Alkotóházban 2021. szeptember 14-én megnyílt „Regulyversum – mindent Regulyról” című állandó kiállítás, mely nagymértékben épít kutatásainkra.
Időpont: 2025. február 4. (kedd), 15 óra
Helyszín: MTA Humán Tudományok Kutatóháza földszinti előadóterme (Budapest, Tóth Kálmán utca 4.)
Program:
Köszöntő
Pertti Anttinen, Finnország nagykövetének bevezető gondolatai
Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója: Reguly Antal hagyatékáról
Ruttkay-Miklián Eszter (HUN-REN BTK Néprajztudományi Intézet): A Regulyversum – mindent Regulyról c. projekt céljairól és eredményeiről
Reguly Archívum – a honlapot bemutatják a projekt résztvevői: Boldog-Bernád István, Gulyás Zoltán, Kónya Sára, Paréj Gabriella és Ruttkay-Miklián Eszter
A honlap informatikai hátterét ismerteti a fejlesztő InnoTeq Kft.
A Regulyversum – mindent Regulyról című állandó kiállítás katalógusát bemutatja Schleicher Vera (Néprajzi Múzeum)
Kérdések, hozzászólások
Zárszó
A meghívó letölthető itt.