HUN-REN BTK ZENETUDOMÁNYI INTÉZET
1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 7., Bartók Terem
2025. június 5. csütörtök, 10 óra
TUDOMÁNYOS FÓRUM
Zerkula János (1927–2008) a gyimesi népzene és a táncházmozgalom megkerülhetetlen alakja volt. Virtuóz hegedűjátéka, kifejező előadásmódja és rendkívül gazdag, sokszínű repertoárja egyaránt hozzájárult ehhez. Az 1960-as évektől kezdve elsőként Martin György és Kallós Zoltán gyűjtött tőle, majd a táncházmozgalom kibontakozásával egyre több kutató és népzenekedvelő kereste fel. Ezt követően a róla készült felvételek száma jelentősen megnőtt, ám azok néprajzi hitelessége sok esetben megkérdőjelezhető, mivel játékát gyakran hagyományos közegétől távol, Magyarországon és külföldön – színpadon vagy stúdióban – rögzítették. Zerkulától közel öt évtizeden keresztül gyűjtöttek a kutatók és aktív népzenészek, és így egyedülálló módon nemcsak előadásmódjának vizsgálatára nyílik lehetőségünk, hanem annak változásait is követni, elemezni tudjuk. Utóbbi kutatásba nyújt betekintést jelen előadás, amely tágabb értelemben azt is hangsúlyozza, hogy egy gyűjtés utólagos értékelése nem csupán a zenei anyag elemzésére korlátozódhat, hanem figyelembe kell vennie annak körülményeit és kontextusát is.
Az eseményt személyes részvétellel tartjuk meg, ám az előadást a Zenetudományi Intézet interneten keresztül Zoom-alkalmazással élőben is közvetíti, valamint a későbbiekben az Intézet honlapján elérhetővé teszi. Valós idejű közvetítéshez a linkre kattintva tud csatlakozni pár perccel az esemény megkezdése előtt: (Meeting ID: 769 044 1289. Passcode: HUNRENBTK. Ezekre nincs szükség, amennyiben a linkre kattintva csatlakozik.)