Mediterrán város, különleges mikroklíma, pannonizmus, szabad(abb) világ. Mítosz és mitologikus konstrukciók, amelyek máig tetten érhetők Pécs városi kultúrájában. Milyen volt a Mecsek lábánál fekvő város kulturális és szellemi élete az 1960-as évektől, a szocializmus alatt és milyen napjainkban? A Glossza 24. epizódjának vendégei Doboviczki Attila és Havasréti József voltak. Mindketten a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének munkatársai.
Pécsnek mindig is különleges mikroklímát tulajdonítottak, és a legenda tulajdonképpen mai napig tartja magát, miszerint itt szabadabban próbálhatták ki magukat a művészek. Valójában ez a korabeli politikában és kontextusban nem feltétlen szabadságként értelmezhető, hanem sokkal inkább egy „cseppfolyós” közegben létrejött alkuk rendszereként írható le.
Az 1960-as években elindult szellemi és kulturális fejlődésnek már a két világháború közötti időszakban megtalálhatók a gyökerei. A trianoni határok meghúzása után az Alföld és a Dunántúl felértékelődött, és ezeknek a térségeknek új geokulturális helyet és szerepet kellett létrehozni. Ekkor fogalmazódik meg a „pannonizmus” és a „mediterránizmus” eszméje, amelyekben felfedezhető az antik világ továbbvitele, azaz a Dél-Dunántúl központjára mint az antikvitás örökösére tekintettek. Az egész folyamatnak fontos része volt a fesztivalizáció – hiszen az 1930-as években szabadtéri játékokat rendeztek –, valamint a modernség megjelenése, és annak építészeti megtestesülése, a bauhaus elindulása. Ennek kiváló példája – többek között – a dzsámi rekonstruálása, modernista kiegészítése ebben az évtizedben. Sőt, a Széchenyi tér is ekkor nyerte el azt a formáját, amely 2010-ig alapvetően meghatározta a városképet.
Az 1960-as évek pécsi művészeti színterét tekintve leginkább festőkről és absztraktokról lehet beszélni. Ezt az időszakot a szocreál és az absztrakt közötti küzdelem jellemezte, azonban tudvalevő, hogy ez a konfliktus mélyebben gyökerezett. Az 1970-es években már sokkal inkább a neoavantgárd lett a művészetformáló energia. Ezen új művészeti irány és formanyelv megalkotója a Pécsi Műhely volt, amely bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe, valamint integrálódott a városi intézményrendszerbe is. A hivatalos intézményekkel való együttműködés egyben a műhely támogatását is jelentette. Ettől nem függetlenül az 1980-as évek kultúráját már az alternatív underground zene és képzőművészet uralta.
E történeti korszak műtárgyainak, dokumentumainak kutathatóságát némileg nehezíti, hogy a legtöbb ilyen tárgy mára leginkább galériákhoz került vagy egyéb formákban magánkézben van. Ennek ellenére a korszak kutatói igyekeznek a még fel nem tárt magángyűjteményeket megtalálni, leírni és vizsgálni. Ezt végezte többek között a COURAGE hároméves nemzetközi kutatóprogram (2016—2019) is rengeteg archívum, gyűjtemény jegyzékbe vételével. Épp Pécsről két mikro-archívum került ki: Koszits Attila rádiós és Kálmándy Ferenc fotóriporter magángyűjteménye.
A beszélgetést az Ördögkatlan Fesztiválon, a Narancsligetben vettük fel.
Az adás szerkesztői: Bódi Lóránt és Szilágyi Adrienn, a BTK Történettudományi Intézet munkatársai.
A Glossza huszonnegyedik adása meghallgatható a Spotify-on, a Soundcloudon és a YouTube-on.
További információ a Glossza Instagram és Facebook oldalán.