Az utóbbi hónapok magyar külpolitikai híreinek egyik meghatározó pontja volt Bosznia-Hercegovina, illetve a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaság és Magyarország kapcsolata, utóbbi elszakadási törekvései ugyanis az egész Nyugat-Balkán destabilizálódásával fenyegetnek. Gál Judit cikke a boszniai Szerb Köztársaságot mutatja be, annak történeti múltjára és létrejöttére fókuszálva, valamint foglalkozik azzal kérdéssel is, hogy miért számít ilyen kulcsfontosságúnak a terület sorsa a térség békéjének szempontjából.

A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281. azonosítószámú Mecenatúra pályázata tette lehetővé. A pályázat címe: „Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból” 

A boszniai Szerb Köztársaság, amely ma a Bosznia-Hercegovinát alkotó két entitás egyike a horvátok és bosnyákok alkotta Bosznia-hercegovinai Föderáció mellett, nem számít nagy múltra visszatekintő történeti régiónak, hiszen mindössze 1992-ben jött létre. A boszniai szerb államalkotó entitás két részből áll, egy északi boszniai, és egy déli hercegovinai területből, amelyeket a Brčkói Körzet választja el egymástól, ami egy Bosznia-Hercegovina északkeleti részén fekvő, különleges jogállású, nagyfokú autonómiával rendelkező régió. A ma a boszniai Szerb Köztársaság területét alkotó részek, mivel ilyen formában csak alig harminc éve tesznek ki egy közigazgatási egységet, rendkívül változatos történeti múltra tekintenek vissza. Az entitás területe már az ókortól lakott volt, éltek ott illírek, majd a római korban Dalmatia és Pannonia provinciák között oszlott meg, később pedig a szláv népesség 7. századi betelepülésével új korszak vette kezdetét.

A középkori Bosznia mellett számtalan állam hatalma terjedt ki részben van egészben ezekre a területekre a történelem során, köztük a Bizánci Birodalomé, a bolgár államé, Szerbiáé, Horvátországé, az egykori korai szláv államoké (Zahumlje és Trebinje), vagy éppen a Magyar Királyságé. A boszniai Szerb Köztársaság részét képezik például azok a területek is, amelyeken egykor az Árpád-házi uralkodók létrehozták Ozora (Usora) és Só (Soli) bánságát. Bosznia 1463-ban végleg oszmán kézre került, és a boszniai szandzsák központja lett az a Banja Luka lett, amely ma de facto a boszniai Szerb Köztársaság központjának is számít. A több évszázados oszmán uralmat az Osztrák-Magyar Monarchia okkupációja (1878), majd annexiója (1908) követte, majd az első világháború után a térség az első jugoszláv állam részévé vált. A második világháború során az usztasa horvát állam terjesztette ki uralmát erre a területre, ami tömeges népirtást hajtott végre a boszniai zsidók, szerbek és a bosnyákok körében.

A második világháborút követően Jugoszlávia tagköztársaságává váló Bosznia-Hercegovina volt az etnikailag legösszetettebb terület az egykori országban, ahol az 1991. évi népszámlálás szerint a lakosság 44 százaléka (muszlim) bosnyák, körülbelül 30 százaléka szerb, míg 17 százaléka horvát volt, és kicsit kevesebb mint 10 százaléka a népességnek jugoszlávnak vallotta magát. Boszniában, mint jugoszláv tagköztársaságban, az első demokratikus választásokat 1990-ben tartották, ahol a nacionalizmus erősödésének hála elsősorban etnikai alapon döntött a lakosság. A horvátok a HDZ-re, a szerbek a Radovan Karadzsics vezette Szerb Demokrata Pártra (SDS), míg a muszlim többség a Demokratikus Akciópártra szavazott. Bosznia első szabadon választott elnöke így az az Alija Izetbegovics lett, akinek azt követően, hogy Horvátország és Szlovénia 1991 nyarán kinyilvánította függetlenségét, elsődleges céljává vált, hogy Bosznia elszakadjon a szerb dominanciájú jugoszláv államtól, és egy muszlim vezetésű, egységes állam jöjjön létre. A horvátok és a szerbek részéről a muszlim vezetésű Bosznia terve komoly ellenállásba ütközött, ráadásul a szerb lakosság hevesen ellenezte a szerb többségű Jugoszláviától való elszakadást is.

Bosznia etnikai viszonyait az is árnyalta, hogy a bosnyákokra a 19. századtól kezdve úgy tekintettek a horvát és szerb olykor sovinizmusba átcsapó nacionalizmusok, mint muzulmán vallású szerbekre vagy horvátokra, és ez az ideológia alapvetően Jugoszlávia felbomlásakor is éreztette hatását. A helyi szerbek tiltakozása ellenére a boszniai parlament végül 1991 őszén nyilatkozatot fogadott el a függetlenedési szándékról, amelyre válaszként Karadzsicsék 1992 januárjában kikiáltották a Bosznia-hercegovinai Szerb Köztársaságot. Amikor 1992. március 5-én Izetbegovics kikiáltotta Bosznia-Hercegovina függetlenségét, az ország már darabokra hullott, hiszen a szerbek mellett a horvátok is létrehozták a saját államukat, Herceg-Boszniai Horvát Köztársaság néven Mate Boban vezetésével. Az 1992 áprilisában kitört a háború, amiben a szerbek óriási, közel háromszoros katonai fölényben voltak a horvátokkal és bosnyákokkal szemben, és rövid időn belül hatalmas területeket foglaltak el Bosznia-Hercegovinából.

A háború Bosznia lakosságának etnikai összetételére és területi eloszlására is döntő hatással volt, hiszen 1992 előtt nem a ma tapasztalható etnikai tömbökben éltek a szerbek, horvátok és bosnyákok. Az 1992 és 1995 között zajló boszniai háborúk során a szembenálló felek kölcsönösen elűzték egymás területeiről a rivális etnikumokat. Ebben különösen élen jártak a szerbek, akik katonai fölényüknek hála a háború kezdetén Bosznia-Hercegovina területének nagyjából 70 százalékát birtokolták. A boszniai szerb hadsereg és a szerb paramilitáris alakulatok, köztük Arkan csapatai, az egykori vegyes lakosságú területeken módszeres etnikai tisztogatásokba kezdtek, a bosnyák lakosságot elűzték, vagy még rosszabb esetben koncentrációs táborba zárták, megkínozták vagy (tömegesen) kivégezték. A háború során kétmillió ember kényszerült menekült sorba, akiknek javarésze bosnyák volt, de hasonló sorsra jutottak horvátok és szerbek is az ellenük elkövetett etnikai alapú erőszak következtében. A korábban vegyes képet mutató területek átalakulására és az etnikai tömbök kialakulására jó példa, Bijeljina, ami a mai Boszniai Szerb Köztársaság második legnagyobb városa. Az 1991-ben zajlott népszámlálás szerint ekkor még a bosnyákok alkották a lakosság 52 százalékát, míg a szerbek kicsivel kevesebb mint 29 százalékát tették ki a népességnek. A legutóbbi, 2013. évi népszámlálás szerint a lakosság 84 százalékát ma már a szerbek teszik ki, az alig 10 százalékos bosnyák népesség mellett. Hasonló változások figyelhetők meg a teljes régióban, különösen azokon a területeken, amelyek kiemelten súlyos etnikai tisztogatásnak esett áldozatul a helyi lakosság (Srebrenica, Zvornik).

mostari hidA  boszniai háború során lerombolt, magyar részvétellel újjáépített mostari híd (Boszniai-hercegovinai Föderáció).Fotó: Gál Judit

A boszniai háború három éve óriási veszteségekkel járt, több mint százezer áldozat vesztette életét 1992 és 1995 között. A harcok lezárásához többek között az vezetett, hogy a szerb erők meggyengültek Boszniában és Horvátországban. A háborút végül az 1995. november 21-én megkötött daytoni békeszerződés zárta le, ami létrehozta a két (szerb, bosnyák-horvát) entitásból álló Bosznia-Hercegovinát. A békeszerződés azonban nem hozott teljes stabilitást Bosznia-Hercegovina számára, időről időre felmerül a boszniai Szerb Köztársaság elszakadása, illetve egyesülése Szerbiával, amely nemcsak Bosznia, hanem az egész régió stabilitásának megszűnésével fenyegetne.

A Nyugat-Balkán összetett etnikai és vallási helyzete már önmagában konfliktusok forrásának a melegágya lenne, azonban ezt a helyzetet tetézi még a generációkon átívelő traumák jelenléte. A 20-21. században szinte nem volt olyan generáció a térségben, ami ne élt volna át háborút és ezzel járó súlyos etnikai konfliktusokat. Azok a legfiatalabb generációk, amelyek személyesen nem éltek át ilyen konfliktust, sem mentesülnek a korábbi évtizedek, évszázadok eseményeinek súlya alól. A transzgenerációs traumák ugyanis nemcsak az eseményeket átélt emberekre gyakorolnak hatást, hanem a következő generációk is traumatizáltságra utaló tüneteket mutatnak. Az ilyen traumák, amelyeknek a nyugat-balkáni történelem igazi melegágya, az identitást is formálják, képesek fenntartani az (etnikai, vallási alapú) ellenségképet. A Nyugat-Balkán népei között nincs olyan, amelyik ne szenvedett volna el, vagy ne okozott volna etnikai konfliktust, aminek köszönhetően a lakosság radikalizálhatósága is magasabb az átlagnál.

A nyugat-balkáni (kontrollált) instabilitás nem csupán egy állapot, hanem politikai eszköz is a nemzetközi hatalmak és a régió országainak kezében. A térségben az ott fekvő országok mellett az Egyesült Államok, az Európai Unió, Kína, Oroszország és a regionális hatalom Törökország érdekei feszülnek olykor egymásnak, és míg egyes hatalmak számára elsőszámú cél a regionális stabilitás megtartása, az orosz politikára éppen az ellenkezője jellemző, ami a nyugati integrációs törekvések aláásására törekszik, és az instabilitás politikai eszköz számára. A térség helyzetéről alkotott képhez és a bizonytalan állapotokhoz az is hozzátartozik, hogy az Európai Unió integrációs folyamatai elhúzódtak, és a nyugat-balkáni államok számára csalódások sorozatával jártak. A boszniai Szerb Köztársaság elszakadása Boszniától olyan folyamatokat indíthatna el, amelyek a nyugat-balkáni térség képlékeny békéjére nézve igen súlyos következményekkel járnának. Gondoljunk elsősorban a Bosznia kapcsán fennálló horvát-szerb lehetséges ellentétre, a bosnyák és horvát várható válaszreakciókra, az elszakadás hatására és precedens értékére Koszovó vagy épp Észak-Macedónia mai napig konfliktusokkal terhelt, etnikailag megosztott társadalma számára. Az egységes boszniai állam stabilitásának fenntartása valódi, közös európai érdek, különösen annak fényében, hogy a radikális iszlám miként virágzik az országban. Bosznia-Hercegovina felbomlása beláthatatlan következményekkel járhatna nemcsak a térség, de Európa egésze számára is, nem csupán a lehetséges fegyveres konfliktusok, hanem a kontinens hosszú távú békéjének a szempontjából is.

Gál Judit

Irodalom:

  • Csaplár-Degovics Krisztián: Nekünk nincsenek gyarmataink és hódítási szándékaink" – Magyar részvétel a Monarchia gyarmatosítási törekvéseiben a Balkánon (1867–1914). Budapest, 2022.
  • Varga Nóra: A transzgenerációs trauma szerepe az ellenségkép fenntartásában és tovább örökítésében. Lélektan és hadviselés – interdiszciplináris folyóirat 6 (2024): 39-49.
  • Noel Malcom: Bosnia. A Short History. New York, 1994.
  • Bihari Rita: Belső kihívások és EU-csatlakozás. Hadtudományi Szemle 11 (2018): 111-126.
  • Patrice C. McMahon -  Jon Western: The Death of Dayton: How to Stop Bosnia From Falling Apart. Foreign Affairs 88 (2009): 69–83.