Albániában különleges politikai kezdeményezés körvonalazódik: egy önálló bektasi miniállam létrehozása, amely komoly vitákat váltott ki a régióban. Csaplár-Degovics Krisztián és Sudár Balázs cikke bemutatja a terv hátterét, politikai és vallási vonatkozásait, valamint annak nemzetközi következményeit.

A publikációhoz szükséges kutatást az NKFIH-149281. azonosítószámú Mecenatúra pályázata tette lehetővé. A pályázat címe: „Nyugat-Balkán: egy ismeretlen ismerős a szomszédból”

Az önálló bektasi miniállam tervei

2024. szeptember 21-én komoly vihart kavart, egyben kisebb szenzációt keltett a New York Times egyik cikke, amely arról számolt be, hogy Albánia miniszterelnöke, Edi Rama egy új, felekezeti alapú miniállamot tervez létrehozni Tirana egyik kerületében. Az interjúban, és az ENSZ közgyűlése előtt elmondott beszédében Rama felvetette annak a lehetőségét, hogy a bektasi rend az albán főváros egyik kerületében szuverén államot alapíthasson, és ezen keresztül példát mutasson az albán nemzeti tulajdonságként számon tartott vallási toleranciáról.

A tervek szerint, amelyet Rama láthatólag előre egyeztetett az albán bektasik felekezeti elöljárójával, Edmond Brahimaj dedebabával (albánul: kryegjysh), a Vatikánhoz hasonló teokrata muszlim állam Tirana Shkozë kerületében található bektasi központban jönne létre. (Rama a teokratikus szó helyett mindig a spirituális szót használja.) Ez a piciny terület (0,11 km²) nemcsak az albán, hanem az 1920-as évek óta a világ bektasiainak is a vallási központja (Kryegjyshata Botërore Bektashiane – Bektasi Világközpont) – gyülekezési- és imateremmel, múzeummal, levéltárral és egy egészségügyi épülettel.

Ferdinand Samarxhi albán újságíró szerint az ötlet eredendően egy korábbi szocialista miniszterelnöktől, Fatos Nanotól származott; de a megvalósítás kezdeményezése már Edi Rama nevéhez fűződik, aki most látta elérkezettnek az időt egy ilyen lépésre. Samarxhi szerint a miniállam csak klerikálisokból állna; nem lenne rendőrsége és hadserege, viszont lenne himnusza, útlevele és állami szimbólumai.

Rama Vatikán Állam 1929-es létrejöttét, pontosabban az olasz és a pápai állam közötti lateráni paktumot tekinti mintának. A paktum eredményeként ismét szuverén állama lett a katolikus egyháznak, a független államokra jellemző számos attribútummal; de az Egyház emellett megőrizte sajátosan szoros kapcsolatait az olasz állammal a kultúra, a diplomácia, az oktatás, a  biztonságpolitika stb. területén. Az albán miniszterelnök szándéka szerint a bektasik is megérdemlik, hogy vallási entitásuk állami szuverenitást nyerjen, hogy nekik is legyen egy látható globális központjuk – hasonlóan más nagy világvallásokéihoz.

Edi Rama a bektasi állam megalapításával kapcsolatos gondolataival 2025. január 25-én állt újra a nagy nyilvánosság elé, amikor is a bektasi rend központjának Törökországból Albániába való átköltözése emlékére nagy ünnepséget szerveztek Tiranában. Az albán miniszterelnök e rendezvényen tartott hosszú beszédében igyekezett megnyugtatni a hazai kritikus hangokat, akik Albánia területi integritását és szuverenitását, vagy a többi albániai felekezet státusát féltették.

Edi Rama. Kép: en.ata.gov.al

Az első reakciók Albániában és Koszovóban

A tiranai Bektasi Világközpont és vezetője, a létrehozandó új állam leendő államfője, Edmond Brahimaj üdvözölte Rama kezdeményezését. Sajtónyilatkozatai azt erősítik meg, hogy a terv kidolgozásában ő is részt vett. Brahimaj a New York Timesban megjelent rövid interjú-összefoglalójában a kezdeményezést nem politikai, hanem spirituális indíttatásúnak nevezte (2024. szeptember 21.); a cél, hogy a bektasik szabadságot kapjanak évszázados spirituális hagyományaik folytatására. Brahimaj a szuverenitástól a rend vallásgyakorlásának védelmét és függetlenségét reméli, továbbá hogy globális szinten is felléphessenek a vallásközi párbeszédek előmozdítása és a szélsőséges (iszlamista) nézetek visszaszorítása érdekében.

Az albániai ellenzék teljes mértékben ellenzi a tervet. Sali Berisha (Demokrata Párt) alkotmány-, és nemzetellenesnek minősítette Rama kezdeményezését, ami ráadásul szerinte támadás az albán muszlimok ellen. (Gyorsan tegyük hozzá: az ateista Berisha politikájának a lényege, hogy mindig 180 fokban szembe menjen aktuális politikai ellenfeleivel.) A Demokrata Párt vezetői emellett jogilag is lehetetlennek tartják a terv kivitelezését, amelynek eredményeként szerintük csak a nemzetközi bűnözés találna egy új központot magának.

Az albán politikai és felekezeti élet továbbá erősen kifogásolja azt, hogy egy ilyen horderejű elképzelést Edi Rama nem bocsátott előzetesen szakmai és társadalmi vitára. A terv tisztázatlan politikai céljait nem vizsgálhatta meg a parlament, a többi vallási közösség és nem elemezhette szabadon az újságírói társadalom (mi lesz a szekuláris Albánia területi integritásával és szuverenitásával; nem sérül-e az albán alkotmány; jogilag mi hozza létre az új államot; hogyan néz ki az államalapítási ütemterv). Ráadásul egy ilyen horderejű döntést, annak lehetséges globális hullámai miatt (hogyan reagálnak erre szunnita többségű államok vagy Irán; egy ilyen lépés nem indít-e el felekezeti elszakadási mozgalmakat világszerte; ki fogja a bektasi államot elismerni és diplomáciai kapcsolatot építeni vele), érdemes lett volna előre egyeztetni legalább a NATO-szövetségesekkel, így az Egyesült Államokkal.

Az albániai ellenzékhez hasonló heves reakciók érkeztek Koszovóból is, igaz egészen más hangsúlyokkal. Első meglepetésében Albin Kurti koszovói miniszterelnök ironikus, elítélő megjegyzésekkel fogadta Rama elképzeléseinek a hírét. A koszovói politikai és értelmiségi elit már konkrétabb volt: ők azt tették szóvá, hogy míg az önálló Koszovó (állam) nemzetközi egyenjogúsításának fájdalmas folyamata még mindig nem zárult le, addig Albánia miniszterelnöke egy új muszlim állam létrehozására összpontosítja erőforrásait. Rama elképzelése emellett azért is roppant kellemetlen Prishtina számára, mert az állam – felekezeti (területi) autonómia viszonyában akkor próbál új precedenst teremteni, amikor még nem zárultak le a viták a Szerb Ortodox Egyház és ingatlanjai státusával kapcsolatban.

Koszovói jogászok szerint ráadásul a nemzetközi jognak nincsen „államteremtési kézikönyve”, csupán bizonyos jogokról és tilalmakról rendelkezik. Míg a népeknek van például önrendelkezési (államalapítási) joga, addig a vallási közösségeknek ilyen értelemben nincs. Jelen esetben azért sem lehet, mert a bektasi közösség (legalábbis az albánok között), nem egy elnyomott és önrendelkezésért harcot vívó nép, hanem egy politikai projekt tárgya.

Összességében a tervben az albán kritikusok egy politikai elterelő manővert látnak, amely a bel- és külpolitikáról vonja el a figyelmet. A terv ellenzői szerint a bektasik alacsony lélekszáma szintén nem indokol egy ilyen lépést, amely ráadásul csak értelmetlen gyanakvást szülne az olyan Balkánt, albánokat és bektasikat nem ismerő politikai elitek számára, mint amilyen Ausztria, Csehország, Szlovákia vagy akár Magyarország politikai elitje. Nem beszélve arról, hogy az Öböl-menti arab országok kémhálózatuk ugródeszkájaként is tekinthetnének egy ilyen vállalkozásra.

Az albán bektasik és Törökország

Az albán vallási miniállam megalapításának ötlete érthetően indulatokat keltett Törökországban is. Ennek számos oka van. Az egyik az, hogy a bektasi rend tényleg egy török alapítású, kvázi „nemzeti” intézmény. (A helyzet kicsit olyan, mint nekünk a pálosokkal: mi tudjuk, hogy a szerzetesrend magyar alapítású, de a központ mégiscsak Lengyelországba került.) A bektasi rend központi kolostora a rendalapító sírjával a közép-anatóliai Hacibaktaşban máig is áll, igaz múzeumként működik. És persze török dedebabák, tehát vallási vezetők is élnek és ellátják a hivatalukat. Törökország és a török társadalom felől nézve eléggé érthetetlen, hogy valaki a világ bektasijainak fejeként nyilvánul meg, ahogyan ezt Mondi baba (Edmond Brahimaj), az albán bektasik feje teszi. Mindez már önmagában is ellenérzéseket szül, beavatkozásnak érzik a törökök belső ügyeibe, ami a törökök büszkeségét, nemzeti érzését sérti: hogyan lehetne egy külföldi egy török jelenség vezető arca, és hogyan lehetne egy török mozgalom központja Törökországon kívül?

Erre persze van történeti válasz: a rend 1925-ös betiltása után a legfelsőbb vezető, az egyébként albán nemzetiségű Sali Niyazi dedebaba maga vitte át a központot Albániába. Csakhogy hagyott otthon egy helyettest, Ali Naci Baykalt, akit halála után a törökök automatikusan az utódjának tekintettek, és a dedebabák máig őt követik posztjukon. (2019-óta Ali Saka tölti be a tisztet.)

sali nijazi dede portretSali Nijazi Dede (1876-1941), aki rendi elöljáróként Törökországból Albániába helyezte át a székhelyét 1930-ban. Fotó: Wikimedia Commons

Másfelől viszont az albán bektasik 1921 óta önálló, nemzeti szervezetként tekintenek magukra. 1930-tól, a központ áthozásától kezdve pedig nemzetközileg is a bektasik képviselőinek gondolják magukat. (Innen jön a tiranai központ neve: Bektasi Világközpont.) A vezető tisztség náluk is öröklődik, így érünk el a mai vezetőhöz, Baba Mondihoz. A törökországi és az albániai bektasik között sokáig alig volt kapcsolat, a közösségek tehát önállóan, párhuzamosan fejlődtek. Mindez addig nem okozott problémát, amíg a törökországi rend félillegalitásban, háttérbe szorítottan működött, az utóbbi évtizedekben azonban ez a helyzet megváltozott, a bektasik és az alevik egyre nyíltabban vállalják identitásukat. De kik is azok az alevik?

A törökországi helyzet önmagában is bonyolult. A Hadzsi Bektas által megalapozott hitrendszernek ugyanis két ága fejlődött ki, amelyek gondolatvilágukban alig, társadalmi kapcsolataikban és szervezetükben viszont nagyon különböznek. Az egyik ág tulajdonképpen a népi vallásosságot képviseli, ők az alevik, és sokmillióan vannak. (Ők a cselebiján ág.) Alevinek születni kell, kívülről nem nagyon lehet bekerülni. A másik ág az 1501-ben alapított dervisrend (a tulajdonképpeni bektasik), amely valóban a belső útra és a spirituális fejlődésre helyezi a hangsúlyt, mindenki előtt nyitott, és értelemszerűen viszonylag kevés tagja van. (Ők a babagán ág.) Az alevik általában úgy tekintenek a bektasikra, mint akik behódoltak az államhatalomnak, és együttműködnek azzal, míg ők állandó üldöztetésnek vannak kitéve. Így volt ez régen, és így van ma is. Erdoğan jelenlegi török elnök korábbi isztambuli polgármestersége idején gyilkoltak meg egy alevi babát, az ügy pedig nem került kellő mélységben kivizsgálásra. Az alevi néptömegek és a bektasi dervisek viszonya mindemellett történeti távlatban nézve meglehetősen bonyolult, a napjainkban megfigyelhető elkülönülés nem biztos, hogy túlságosan hosszú múltra tekint vissza. Az sem véletlen, hogy Törökországban sokáig alevi-bektasi hitről, irodalomról, zenéről beszéltek.

Albániában némiképp más a helyzet, ott a Törökországban látható két ág együtt létezik, egyfajta hierarchiát alkotva. (Nem lehetetlen, hogy Albániában a bektasik egy archaikusabb szerveződése maradt fenn.) A Balkánon a bektasi név széles körben használatos, azokat is így hívják, akiket Törökországban alevinek neveznének. A jelenlegi vita hierarchikus szinten jelenik meg, az albániai bektasik a törökországi bektasikkal állnak vitában, ennek következtében az alevik mérsékelten érdeklődnek az albániai fejlemények iránt, egyszerűen nem érinti őket a kérdés. A bektasik esetében azonban egyfajta dominanciaharc van kialakulóban. Jóllehet Baba Mondi többször találkozott Erdoğannal is, a kormányzat minden eszközzel próbálja az albán kezdeményezés legitimitását kétségbe vonni. Például azzal, hogy nem ismerik el hivatalosnak Baba Mondi rangját, illetve egy levélre hivatkoznak, amely szerint a központ mégsem vándorolt át Albániába, az tehát, hogy ott „világközpontot” hoznának létre, egyszerűen illegitim. Ráadásul egyesek az albán bektasik tevékenységét Erdoğan egykori szövetségesével, majd megsemmisített ellenfelével, Fethullah Gülennel hozzák összefüggésbe, ami nagyon komoly megbélyegzésnek számít. Egy török újságíró az albán kezdeményezést az „imperialista rendszer” – az ő képviselőjük lett volna Gülen – projektjeként állította be, amihez a török bektasiknak nincs közük. Törökország felől tehát a kezdeményezést kemény elutasítás fogadta.

Csaplár-Degovics Krisztián – Sudár Balázs 

Irodalom