Kétszáz évvel ezelőtt, 1822-ben jelent meg Bécsben az első magyar mesegyűjtemény, Mährchen der Magyaren címen. Az ebben a kötetben közölt tizenhét német nyelvű meseszöveget Georg von Gaal (Gaal György, 1783. április 21. Pozsony – 1855. november 6. Bécs) irodalmár, költő, műfordító gyűjtötte, valamint írta és szerkesztette magyar népmesék felhasználásával. Gaal célja a magyar szóbeli néphagyomány értékesnek és ezért megőrzendőnek tekintett darabjainak a felmutatása, valamint a külföldi olvasókkal való megismertetése volt. Életét és munkásságát Domokos Mariann, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa ismerteti.
Georg von Gaal: Mährchen der Magyaren, Wien, 1822.
A címlapon elhelyezett rézmetszet Ludwig Ferdinand Schnorr von Carolsfeld és Karl Rahl munkája
A Mährchen der Magyaren művelődéstörténeti jelentőségét az adja, hogy e kiadvány a legelső publikált magyar folklórgyűjtemény, egyúttal az első publikált magyar mesegyűjtemény is. Annak ellenére, hogy Gaal az itt közölt meséket különböző forrásokból származó szövegváltozatok segítségével maga formálta meg a korabeli olvasóközönség elvárásainak megfelelően sajátos novellaszerű stílusban – emiatt a mai fogalmaink szerint nem is tekinthetők népmeséknek –, mégis vitathatatlan az a tény, hogy a magyar népmese tudományos igényű tanulmányozása Gaal György mesegyűjtése nyomán indult el. A magyar népmesekutatás történetében a Gaal-mesék a 19. század folyamán elsődleges hivatkozási alappá váltak, hagyományosan tehát Gaal Györgyöt tekintjük – a rokon és barát Toldy Ferenc szavaival élve – a magyar mesevilág első fölfedezőjének.
Ferdinand Georg Waldmüller: Gaal György portréja, olajfestmény (1842).
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok (online adatbázis)
Gaal György Pozsonyban született, édesapja, Gaal Mihály a királyi kamara tisztviselője volt. Miután a kamarai igazgatóságot Budára helyezték, a család is költözött, Gaal itt kezdte meg iskoláit, majd Vácott, Egerben és Pozsonyban folytatta, egyetemre Pesten és Bécsben járt. Nagy hatással volt rá a magyar népnyelv iránt érdeklődő író és matematikaprofesszor, Dugonics András, akinek az óráit Gaal a későbbi történésszel, Horvát Istvánnal együtt látogatta. Gaal irodalmi pályafutását névtelenül kezdte, a szakirodalomban általános az a vélekedés, hogy apja teljes mértékben ellenezte fia ilyen irányú ambícióit. Ennek ellenére húszéves korában megjelent A’ tudós palótz avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt levelei címet viselő novellafüzérének első darabja, amelyet aztán még további öt füzet követett (1803–1804-ben, Hartleben Konrád kiadásában). A rendszeres időközönként megjelent, néhány krajcárért árult fiktív levelek narrátora, a Pest-Budára került palóc népfi, Furkáts Tamás volt, aki beszámolóiban humorosan tudósított a fővárosban tapasztalt furcsaságokról. A levelek témaköre a kulturális különbségek bemutatása, mintájuk mind szemléletében, mind műformájában a sikeres bécsi író, Joseph Richter Briefe eines Eipeldauers című szatirikus prózai műve volt.
Gaal György – vélhetőleg apja megelégedésére – 1804-től már az Esterházy család szolgálatában állt. Kezdetben jószágigazgató volt a híres műgyűjtő és mecénás, Esterházy Miklós herceg kismartoni kastélyában, amely nem mellesleg a bécsi klasszicizmus nagy mestere, a zeneszerző és karmester, Joseph Haydn alkotói tevékenységének is egyik fő színtere volt. Ebben a korban a hivatalok elnyerésekor a zenei ismeretekre is tekintettel voltak, talán ez is közrejátszott abban, hogy Gaal György a hercegi udvarhoz került. Gaal ugyanis nemcsak egy széleskörűen művelt és sok nyelven tudó alkalmazottja volt az Esterházy uradalomnak, de kiemelkedő művészi tehetséggel is rendelkezett. Hegedűsként például közreműködött a kastélyban tartott zenei előadásokon, sőt maga is komponált zeneműveket, képzőművészeti hajlamainak bizonyítékait pedig az általa készített rajzokban és festményekben találjuk. Kismartonban Gaal 1808-ig szolgált, majd Bécsbe helyezték át, ahol a hercegi könyv- és műkincstár őre, később igazgatója lett. Gaal György a német–magyar irodalmi kapcsolatok terén fontos közvetítő szerepet játszott, többek között Kisfaludy Károly színműveit fordította és rendszeresen tudósította a bécsi közvéleményt a magyar irodalom fontosabb eseményeiről.
Amennyire a források alapján tudható, az első bécsi évektől datálódik a mesék gyűjtése iránti tudatos érdeklődésének kezdete is. Annak ellenére, hogy már a 19. század közepétől kitüntetett figyelem övezte mesegyűjteményét, csak igen kevés és bizonytalan ismerettel rendelkezünk arról, hogy az pontosan mikor és hogyan keletkezett. Maga Gaal a szájhagyomány útján terjedő mesék gyűjtésének körülményeiről és a kötet keletkezéséről 1822-ben, műve előszavában így vallott:
„Több mint tízéves kutatás, gyűjtés, összehasonlítás, elképzelhetetlen akadályok és nehézségek előzték meg, nem is beszélve a jelentős költségekről, ama kétes boldogságot, mely hiányos és értelmetlen töredékek vad összevisszaságának összerendezgetésével egy általam oly régen áhított gyűjteményt eredményeztek, mely világos és egyszerű történetek összessége. Befolyásos és tiszteletreméltó férfiak, az összes magyar barátom és ismerősöm mind hiába fáradoztak, hogy teljesítsék kívánságomat. […] Végre azonban sikerült ezt a művet megalkotnom, noha mind én, mind barátaim kezdtük elveszíteni a reményt, azonban ez is csak a véletlennek köszönhető. Egy régi katonatársamon keresztül, aki csak magyarul értett, hozzájutottam néhány meséhez, melyeket összehasonlítottam azzal az anyaggal, mely már korábban birtokomban volt, s melyek segítségével szerencsére sok hiányosságot tudtam pótolni, illetve a meglévő anyagot kiegészíteni. Így állítottam össze azokat a meséket, melyek a részletek tartalma alapján egyházhoz illőek voltak, s így ismertem fel, hogy melyek az igaziak s a legjobbak.”
Mährchen der Magyaren 1822: IV–V. Ujváry Zoltán fordítása. In uő: A folklórkutatás eredményei a XIX. században, Debrecen, 2006, 27.)
Gaal az idézetben gyűjteménye heterogén voltáról számolt be, amelynek összeállításában egy közelebbről meg nem nevezett katonának fontos szerepet tulajdonított. Fennmaradt levelezése alapján tudható, hogy a magyar barátok közül Kisfaludy Károly biztosan küldött számára a prózafolklórt reprezentáló szövegeket (regéket), Toldy Ferenc pedig arról tett említést, hogy Gaal iskoláséveiből való személyes meseélményei is hozzátevődtek gyűjteményéhez:
„[…] anyaga soká azon kevésre maradt szorítva, mire ő maga, különösen Egerben töltött éveiből bírt visszaemlékezni.”
Toldy Ferenc: Gaal György. In uő: Irodalmi arcképei s újabb beszédei. Pest, Emich 1856: 83.
Gaal mesekötetét Esterházy Pál Antal feleségének, Esterházy Mária Terézia született Thurn und Taxis hercegnőnek (1794–1874) ajánlotta, aki Gaal monográfusa, Gácser József szerint „Gaallal szemben különösen figyelmes, előzékeny és nyájas volt”.
Joseph Fischer: Esterházy Mária Terézia, Thurn und Taxis hercegnő, miniatúra (1837).
Forrás: Wikimedia Commons
Gaal 1833-tól haláláig Esterházy Miklós fiának, Pál Antalnak a szolgálatában állt. Gaal támogatói között nemcsak a hercegi család tagjait, de az európai diplomácia számos képviselőjét is ott találjuk. A kalandos sorsú osztrák és orosz diplomata, Andreas Merian-Falkach báró (1772–1828) több szállal is kötődött Gaalhoz. A nyelvészként és drezdai ügyvivőként, illetve később a párizsi orosz követséghez tartozó államtanácsosként ismert báró Gaal Györgyhöz hasonlóan tagja volt a Frankfurti Történelmi Társaságnak. A kortárs híradásokból pedig az is ismert, hogy Drezdában töltött évei alatt a báró segített kiadót találni Gaal költeményeinek (1812-ben Drezdában jelent meg Gaaltól a hercegi pár eljegyzésére szánt Die Horen, illetve ugyanebben az évben a Gedichte is).
Ismeretlen festő: Esterházy Pál Antal és családja (1830 k.), olajfestmény. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum
Bécsben Gaal ismeretséget kötött a királyi főherceg akkori nevelőjével, Görög Demeterrel, aki bevezette őt a bécsi magyar irodalmi körbe. Az 1820-as években sorra jelentek meg Gaal magyar vonatkozású művei és műfordításai, e sorba illeszkedik mesekötete is, amelyből már az 1810-es évek második felétől számos alkalommal jelentek meg mutatványok a német sajtóban. Gaal a német meseantológia megjelenése után is folytatta gyűjtőtevékenységét, kiemelkedő jelentőségű a népmesegyűjtésen túl összehasonlító proverbium-gyűjteménye is. Gaal György mesegyűjtésének csak kisebb része jelent meg 1822-ben, a legnagyobb része haláláig kéziratban maradt. Gaal Toldy Ferenc gondjaira bízta az értékes, magyar nyelvű kéziratos meselejegyzéseket, amely terjedelmét tekintve a publikált Gaal-meseszövegek sokszorosát jelenti. (E hagyatékot több kéziratos kötetbe rendezve a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának Kézirattára őrzi.) Ebből a mesegyűjtésből válogatva Erdélyi János az első magyar nyelvű népmese-antológiában közölt néhány szöveget (Magyar népmesék. Pest, 1855), majd a teljes magyar nyelvű Gaal-mesegyűjtés alapján Toldy Kazinczy Gáborral közösen három kötetben összesen ötvenhárom népmesét adott ki Gaal kívánsága szerint (Gaal György magyar népmese-gyűjteménye. Pest, 1857, 1860).
A Gaal-gyűjtemény nem csupán időbeli elsősége, de nagyságrendje miatt is figyelemre méltó: a 19. század utolsó harmadáig, Merényi László gyűjteményeinek megjelenéséig a publikált magyar népmesék többsége az ő gyűjtéséből származott. Nem mellékes tehát az a kérdés, hogy kiknek a meseismeretéről tanúskodnak a Gaal-gyűjteményekben olvasható kiadott és a különböző kézírásokban fennmaradt (részben máig kiadatlan!) meselejegyzések. Gaal György mesegyűjteményének jellemző és érdekes vonatkozása, hogy a kéziratos lejegyzések egy része közkatonáktól származik, részben saját maguk által leírva.
Varga József és Köblös Gábor közvitézek mesekéziratai (MTAK KIK Kt RUI 4-r 66/I. 1. és II. 1-2.)
A szóbeli történetmesélés olyan társadalmi gyakorlat, amely különböző jellegű, intenzív, tartós együttlétekhez kapcsolódik. A katonai szolgálat ideje a mesélésnek fontos és rendszeres alkalmat biztosított, számos mesemondó repertoárjának alakulására, mesekincsének aktivizálására hatott termékenyítőleg a zárt férfiközösségben eltöltött időszak. Bár a folklorisztikai szakirodalomban számos elképzelés kering Gaal meselejegyző közvitézeiről, ezek egy része sokkal inkább tekinthető tudománytörténeti anekdotának, semmint tudományos ténynek. (Ilyen például a soha nem létezett „Kovács János közhuszárról” szóló, a folklorisztikai szakirodalomban több mint száz éve hagyományozódó történet.)
Az Esterházy gyalogezred gránátosa, olajfestmény.
Forrás: Szendrei János: Magyar hadtörténelmi emlékek az ezredéves országos kiállításon. Budapest, 1896: 777.
Az bizonyos, hogy néhány lejegyző és/vagy adatközlő nevét, valamint beosztását is megőrizték a kéziratok, illetve több katonai egységre is találunk bennük utalásokat. A császári-királyi haderőnek a 19. században létezett egy tisztán magyar összetételűnek tekintett gyalogos sorezrede, amelynek a tulajdonosa 1802-től éppen Gaal György munkaadója, Esterházy Miklós volt. Részletes hadtörténeti kutatások nélkül egyelőre csak feltételezhetjük, hogy Gaal meseközleményei az 1810–1820-as években az Esterházy-gyalogezredben szolgáló magyar katonáktól származnak.
Domokos Mariann
Felhasznált irodalom:
- Gácser József: Gaál György élete és munkássága. Különnyomat a soproni bencés főgimnázium 1904–1905. év értesítőjéből, Sopron, 1905.
- Edgar Refardt: Aus den Papieren des russischen Staatsrates Andreas Merian. Basler Jahrbuch 1918, 76–173.
- Toldy Ferenc: Irodalmi arcképei s újabb beszédei. Pest, Emich, 1856.
- Ujváry Zoltán: A folklórkutatás eredményei a XIX. században. Debrecen, 2006.
A BTK Néprajztudományi Intézete az MTA Magyar Tudomány Ünnepe programsorozata keretében 2022. november 8-án (kedden) 14 órától Gaal György-emlékülést tartott, az első magyar mesegyűjtemény megjelenésének bicentenáriuma alkalmából. A részletek itt olvashatók.
