A magyar kastélyok sorában a legnagyobbak és legjelentősebbek közé tartozik az egykori Esterházy-kastély a Fejér megyei Csákváron. A magyar kertművészet legjelesebb alkotásainak egyike volt a hozzá tartozó park is. Mindkettő létesítése két jól elkülöníthető szakaszban történt, ami gyakorlatilag két-két, stílusában markánsan eltérő művészeti teljesítményt eredményezett. Mind a kastély, mind a park két, egymást követő korszak kiváló alkotása, oly módon, hogy a 18. századi állapotot valóságosan felülírta a következő század. Az újabb kutatás jóvoltából mindkét korszakról nagyszámú képi és írott forrás áll rendelkezésre, ami lehetővé tette az épület, a park, valamint a hozzájuk kapcsolódó arisztokrata életforma részletes bemutatását. Sisa József, a HUN-REN BTK Művészettörténeti Intézet kutatóprofesszora a HUN-REN BTK Ismerettárában a kastély és a park létesítésének történetét foglalja össze, és az Esterházy család grófi és a hercegi ágának építtetői és műpártolói tevékenységének párhuzamára is felhívja a figyelmet. A témáról részletesebben pedig a szerző A csákvári Esterházy-kastély és parkja című kötetében lehet olvasni.
Légi felvétel a csákvári kastélyról (Civertan Grafikai Stúdió)
Az Esterházy hercegek markáns jelenléte a magyar köztudatban főleg művészetpártoló aktivitásuknak köszönhető. Az ő szolgálatukban állt Joseph Haydn, a nagy zeneszerző, gazdag műgyűjteményük a Szépművészeti Múzeum és Iparművészeti Múzeum alapjait vetette meg, és nem utolsósorban olyan jeles palotákat építtettek, mint a kismartoni (eisenstadti) rezidencia vagy éppen a „magyar Verszália”, a fertődi (eszterházai) kastély. Kevéssé közismert, hogy az Esterházy család grófi ágának is voltak ilyen ambíciói, melyek a csákvári kastélyukban összpontosultak. Ennek építése, berendezése, az itt folyó színházi és zenei élet – ha kisebb léptékben is –, az Esterházy hercegek ilyen irányú tevékenységéhez hasonló volt, ha alkalmanként nem éppen abból merítkezett.
Az „első” kastély és a szentimentális park
Csákvár, ez a dunántúli falu 1638-ban került az Esterházyak tulajdonába. Előbb egy egyszerű „urasági ház” állt itt, amely azonban nem szolgált családi lakhelyül. A helyzet akkor változott meg, amikor a művészetkedvelő Esterházy János gróf (1747–1800) Csákvárra tette át székhelyét, és elhatározta kastély és hozzá illő park létesítését. Fertőddel ellentétben, ahol az építész neve pontosan nem meghatározható, a csákvári kastély tervezője ismert: Isidor Ganneval (másként Isidore Canevale), francia születésű, Bécsben letelepedett építész volt. Ganneval két tervváltozatot készített; az egyik téglalap alakú főépületet és hozzá merőlegesen csatlakozó két melléképületet (a bal oldali a régi urasági ház) irányzott elő, a másik ezekhez kapcsolódó, ívesen kanyarodó két további épületszárnyat ábrázol. Az utóbbiban könnyű felismerni az előképet, a zárt díszudvaros, mintegy tíz évvel korábban befejezett fertődi kastélyt – nyilvánvalóan ez lebegett Esterházy János szeme előtt, amikor az építés nagy vállalkozásába belefogott. A homlokzat azonban merőben eltérő. Míg a fertődi kastélyt a barokk-rokokó formavilág jellemzi, a csákvári kastély tervezett architektúrája a magyar viszonyok között újszerű, a „forradalmi építészet” szellemében szikár, lapidáris. Ganneval ilyen irányú igazodását korábban már a magyar építészetben társtalan váci székesegyház esetében bizonyította.
Gött Antal másolata Isidor Ganneval tervéről: Földszinti alaprajz, 1798 (MNO OL: T 20. No. 86.)
Egy dolog azonban egy építkezésbe belefogni, egy másik azt következetesen véghezvinni. Hogyan is zajlottak a dolgok valójában? A főszárny, vagyis maga a főúri lakrész a terv szerint elkészült, a mellékszárnyak azonban nem. A megváltozott építtetői szándék és ki tudja milyen más megfontolások nyomán a zárt udvar soha nem jött létre; a melléképületeket esetlegesen, szabálytalanul, több menetben illesztették a főépülethez. A munkálatok 1779-ben kezdődtek, és 1781-ben a főépület kerti homlokzatára már elhelyezték az építkezés emlékét megörökítő, kettős (Esterházy–Pálffy) családi címerrel koronázott táblát. Utóbb az építtető és neje ideálportréját illesztették a főhomlokzatra. 1782–84-ben a kastélyban a grófné lakosztálya alatti alagsorban tágas fürdőszobát létesítettek, melynek boltozatát majolikalappal burkolták.
Gött Antal másolata Isidor Ganneval tervéről: Homlokzatrajz és emeleti alaprajz, 1798 (MNO OL: T 20. No. 6.)
Esterházy János gróf szenvedélyes érdeklődést érzett a színművészet iránt. Ennek fényében nem meglepő, hogy a kastély lakószárnya után – az alaptervet felborítva, attól függetlenül – színház építtetésébe kezdett. Elhatározását erősíthette, hogy Eszterházán operaház és bábszínház is állt a kastély közelében. A csákvári kastélyszínház építésére 1794-ben került sor, a főépülettől jobbra. Elkészülte után nem késlekedtek sokáig felszerelésével sem. Erre a feladatra Pietro Rivetti bécsi festő kapott megbízatást. A maga nemében rendkívül értékes dokumentum az a leltár, amelyet az olasz származású kismester 1795. október 20-án állított össze a színház felszereléséről, a gépekről éppúgy, mint a különféle témájú, egyebek között falut, tengert, kertet vagy éppen parasztszobát ábrázoló díszletekről. A kastély helyiségeit képek és szobrok díszítették, az ebédlőben fortepiano, a kastélybéli zenei élet fontos kelléke volt található. Úgy tűnik, zeneigazgatóként – legalábbis egy ideig – Esterházy János szolgálatában állt Paul Wranitzky, a jeles morva-osztrák zeneszerző, aki egy szimfóniát is ajánlott a főúr menyének, Françoise de Roisinnek házasságkötése alkalmából.
A kastéllyal egy időben Esterházy János nagyszabású park létesítésébe is fogott, amelyhez az alaptervet – az épülettel összhangban – ugyancsak Isidor Ganneval készítette. Mi volt a tervező elképzelése? A területet tulajdonképpen nem egyetlen egységként, hanem különböző rendeltetésű és különféleképpen kialakított, részben már korábban létező parkrészek befoglaló együtteseként kezelte. Ilyen formában, tehát még nem tisztán tájképi, hanem átmeneti, ún. szentimentális stílusban tervezte, ahogy a Bécs melletti Laxenburg császári kastélyának parkját is. A csákvári együttesben helyet kapott a kastély mögött a viszonylag kisméretű Angolkert, ennek folytatásaként a fertődi park stílusát idéző, sugárirányú fasorokkal kialakított Csillag-sétány, hátrébb egy fácános és egy konyhakert, és végül a legnagyobb egység, még a kastélypark kialakítása előtti évtizedekben létesített, elsősorban vadászterületnek használt Allé-erdő. A szorosan vett kertészeti elemeken kívül a csákvári park díszét képezték a kisebb, különböző pontokon elhelyezett dekoratív épületek, mint a műbarlang, a remetelak, az Egyiptomi ház és piramis, a Török építmény, az Indiai műhely, a Kínai gloriett, a Diána-templom és a Gótikus kapu is. Ezek – a szentimentalizmus jegyében – egy-egy családi eseményről emlékeztek meg, mint pl. születésnap, névnap, eljegyzés vagy házasságkötés. De ugyanakkor a világ különböző korait és kultúráit is képviselték, jelezve az egzotikus iránti érdeklődést, az építészet horizontjának páratlan kinyílását.
Pietro Rivetti: Az Angolkert látképe, 1799 körül (Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 67.34.1.)
Élete vége felé Esterházy János Pietro Rivettinek megbízást adott, hogy a park egyes részleteit, elsősorban különleges építményeit gouache-festményeken örökítse meg. Így született a Rivetti-album, a magyar kerttörténet nevezetes képi dokumentuma, legalább képen megőrizve az időközben nagyrészt elpusztult emlékeket, az utóbb megváltozott kertet. Az egyik festmény nem pusztán a szóban forgó épületet, az 1792-ben Esterházy János névnapjára emelt Apolló-templomot ábrázolja, hanem azt is, miként használták azt jeles alkalmakkor. Az épület frízét Esterházy Jánost köszöntő latin felirat, tetejét apró Pegazus díszíti, míg belsejében élő szereplő, lantot tartó Apolló áll. A domb ezáltal a Parnasszus hegye, melyen a templom mintegy a költészet szentélyeként emelkedik. Két oldalán a múzsák lejtenek táncot, az előtérben egy nő és egy férfi, talán épp a főúri pár látható. Az, hogy Esterházy Jánost a színház nemcsak mint nézőt, hanem mint szereplőt is érdekelte, egyik portréja tanúskodik.
Pietro Rivetti: Jelenet az Apolló-templomnál, 1799 körül (Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár, 67.34.5.)
A „második” kastély és a tájképi park
1800-ban, Esterházy János halálával a dolgok megváltoztak. Az új tulajdonos, Esterházy Miklós (1775–1856) először a park teljes átalakításába fogott; a jelek szerint ezt fontosabbnak tekintette a kastély alapos átépítésénél, amire csak másfél évtizeddel később került sor. Ténykedése nyomán lényegében új park és új kastély jött létre.
De ki is volt Esterházy Miklós, és milyen eszmék vezérelték? A század fordultával mind a kertművészet, mind az építészet terén új irányzat jelent meg Magyarországon: az előbbi a tájképi stílus, az utóbbi a klasszicizmus. Az új tulajdonos – az eredeti építtető fia – a modern ízléshez igazodva alakította át csákvári kastélyát és annak környezetét. A családi párhuzamot ennek megfelelően már nem a lényegében felhagyott Fertőd, hanem az Esterházy hercegek másik rezidenciája, a megújított – egyébként régebbi építésű – Kismarton jelentette.
Joseph Hickel: Gróf Esterházy Miklós arcképe (Kuny Domokos Múzeum, Tata, KMGY 55.19.1.)
Nem hagyható figyelmen kívül Esterházy Miklós házassága és az ebből fakadó kulturális kapcsolat sem. 1799-ben Françoise de Roisin – vagy magyarosan Roisin Franciska – francia márkinőt vette feleségül, és az ő francia kultúrája a korabeli beszámolók szerint meghatározta Esterházy Miklós egész családjának műveltségét. Ez tükröződött többek között a kastély berendezésében, sőt a könyvtáruk állományában is:
„Tartalmára nézve leggazdagabb része a francia klasszikusok XVIII. és XIX. századbeli kiadása, amelyek között egyesek, mint Voltaire, Rousseau, Fenelon, stb. teljes sorozatokkal is szerepelnek”, árulja el egy régi dokumentum.
Ahogy említettük, az öröklést követően Esterházy Miklós rögtön megindította a park átalakítását. Gyökeres átformálást előirányzó tervet készíttetett, amely a parkegyüttes összes belső részének egyesítését, kanyargót utak, facsoportok, gyepfelületek létesítését célozta meg. A terv szerzője Ferdinand Zart, Esterházy Kázmér gróf lajtakátai kertésze volt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a távol működő mester tervrajzát a helyszíni viszonyokhoz kellett igazítani, amit a helybeli szakemberek végeztek el. A több éven keresztül folytatott munkálatok nyomán a régi, aprólékos részletekben gazdag szentimentális kert helyett a természet mintegy egészének idealizált képét nyújtó, nagyvonalú klasszikus tájképi park jött létre. Hogy nem kis munkáról van szó, jelzi, hogy még 1823-ban is úgy emlékeznek meg, miszerint a parknak körülbelül kétharmada készült el.
A park átalakítási terve, 1801 (MNO OL: S 69. No. 108.)
A szorosan vett parkon kívül esett, de tágabb értelemben a csákvári kastély- és parkegyüttes részét képezte egy másik, kisebb kertészeti egység, amelyet a hozzávetőleg egy kilométer hosszú Prinz-allé kötött össze a nagy parkkal. A fák közt csörgedező Császár-patakot tóvá duzzasztották, és az esővíz által idegörgetett mázsás szikladarabok felhasználásával kis vízesést alakítottak ki. Külföldi növényeket, gyümölcsfákat, zöldségeket, rózsákat ültettek ki. A romantikus környezetben kis építményt emeltek, amelyet a természet szépségét megéneklő svájci költőről, Salomon Gessnerről Gessner-háznak neveztek el.
Friedrich Schilcher: A Gessner-ház, 1867 (Dorotheum, Lot No. 138-077208/000, Wikimedia Commons)
És mi történt időközben a kastéllyal? Eleinte csak kisebb átalakításokat végeztek rajta, azt is részben a területen akkor jelentkező földmozgások miatt. Így került a főhomlokzatra a klasszicista ízlésnek megfelelő négyoszlopos portikusz. 1814-ben azonban nagy földrengés rázta meg Csákvárt és környékét, amiről a Hazai 's Külföldi Tudósítások május 21-én a következőképpen számolt be:
„Móron, és Csákváron, mivel a' rengések erősebbek, 's tsaknem folyvást tartók voltak, az épületekben szörnyű károk estek. Nevezetesen [...] Csákváron [...] Mélt. Gróf Eszterházy Kastéllya annyira öszve omlott, hogy onnan az Uraság kíntelen volt lakását Tatára általtenni.”
A természeti katasztrófa pusztításának nagyságát jellemzi, hogy a földrengés a kastély főszárnyának portikuszát teljesen romba döntve annak még kőanyagát is használhatatlanná tette, a kő ablakkereteket és gyakorlatilag a teljes asztalosmunkát elpusztította. Vagyis a szerkezetig lecsupaszított kastélyépületből alig maradt több mint a puszta falak, a födémek és a tetőzet.
Szükségessé vált tehát a kastély teljes újjáépítése, melyet Esterházy Miklós nagyvonalú, az épületnek új stílust és új léptéket adó formában képzelt el. A tervezésre a megbízást Charles Moreau-nak, a Bécsben letelepedett francia építésznek adta. Moreau 1794-ben lépett Esterházy II. Miklós herceg szolgálatába, és elsődleges feladata a kismartoni kastély és park átépítése, átformálása volt. Itt a kastély kerti homlokzatához óriási méretű oszlopsort illesztett, és a főtömbhöz kétfelöl csatlakozó – végül megvalósulatlanul maradt – egy-egy pavilont irányzott elő. Az alapgondolat megelőlegezte a szerényebb léptékű, de sok tekintetben hasonló csákvári koncepciót.
A kastély kerti homlokzata (Sisa József felvétele, 2006)
Csákváron a „második” kastély építésére 1817–23-ban került sor. Ez lényegében megőrizte az „első” kastély alaprajzi és tömegrendszerét, befejezetlen – inkább jelzésszerű – díszudvaros kialakítását. Azt viszont szabályossá, építészetileg rendezetté egészítette ki és immár egy nagyobb együttes részévé, központi elemévé tette. A díszudvar nemesen egyszerű klasszicista architektúráját a főszárny középrizalitjában emelkedő, négyoszlopos dór portikusz fokozza ünnepélyessé. A főszárny hátsó, kert felé néző homlokzata már korábban egyenrangú volt az udvari homlokzattal. A nagy klasszicista megújítás a kastély építészeti hangsúlyát most a kerti homlokzatra helyezte. Az attikával és szoborművel koronázott, sásleveles, új portikusz nagyvonalúságában eleve felülmúlja a kisebb, hagyományosabb kialakítású udvarit. Ugyanakkor a főpárkányra helyezett balusztrád, a megnövekedett méret tovább fokozza a kerti homlokzat ünnepélyesen emelkedett megjelenését.
Az alapgondolat és a tervező személye tehát Kismartonhoz köti a csákvári kastélyt, de ez utóbbi a teljesebb épületkomplexum. Nem valósult meg ugyan a jobb széléhez kapcsolódó, eredetileg tervbe vett templom, a bal oldalon azonban a mellékudvar mentén felépült a dór oszlopos színház, az együttes egyik markáns eleme. Az apjához hasonlóan Esterházy Miklós ugyanis szintén rajongott a színművészetért, egyik portréján ő is színészjelmezben festtette meg magát, míg egy másik arcképe rajzmappára támaszkodva, irónt tartva ábrázolja őt. A kastély annyiban is a művészetek otthona volt, hogy a díszítőfestéssel ellátott termeiben festmények és más műkincsek sokasága kapott helyet.
Blaskovics Ferenc: A csákvári kastély és park, 1898 (Kuny Domokos Múzeum, Tata, KMGY)
A reformkori sajtó – ami meglehetősen ritka – több cikkben is foglalkozott a csákvári kastéllyal és parkjával. Novák Dániel építész és művészeti író, a magyar művészettörténet-írás egyik legfontosabb előfutára 1836-ban tudományos igénnyel vizsgálta meg a hálás alanynak tűnő, a klasszicista architektúra széles formakincsét felvonultató épületet. Összeségében kimondhatja, hogy „minden a’ legtisztább architekturi sztilt árulja-el”. Az épület termeiről – melyeket a tudós utazónak nagy valószínűséggel nem volt módja közelebbről megtekinteni – mindössze annyit ír, hogy a „belüli pompa ’s fényűzés, tökéletesen megfelel külsejének”. Tíz évvel később Csatáry Ottó már bejárhatta a kastély belsejét, amelyről forrásértékű leírást is készített. Megemlékezése szerint a színházban csak francia nyelvű műveket játszanak, és általában is a „kastélyban minden Francziaország és szellemét árulá el.”
A színház (Sisa József felvétele, 2022)
De nem mindenkinek tetszett a kastély francia kultúrája. Vahot Imre, a Kossuthhoz közel álló szerkesztő és író 1845-ben gúnyos kritikát írt róla, amelyben a kastélyt és urát egyszerre ostorozta: az épület „termeiben minden bútor, minden drágaság, minden könyv, minden kép, és szobor, minden szó külföldi, nincs abban semmi, de semmi, a mi honi és magyar volna”. Vahot nézetei természetesen a reformnemzedék hazafias érzelmeiből táplálkoztak, szemében idegen, nem-magyar épület volt a csákvári kastély, melynek ellenpárját József nádor polgáriasan egyszerű – és egyébként történetesen magyar(országi) építészek által tervezett – alcsúti kastélyában lelte meg.
A csákvári kastély emlegetett kincsei ma már nincsenek a helyükön, a második világháborúnak áldozatul estek. Szerencsére maga az épület, a magyarországi klasszicizmus kiemelkedő emléke megmaradt, és ma kórházként szolgál. A park több évtizedes elhanyagoltság után a kastély körül rendezett, néhány díszépülete pedig – mint a műbarlang vagy Török építmény (vadászkápolna) – felújított formában látható.
Sisa József
Sisa József a HUN-REN BTK Művészettörténeti Intézet tudományos tanácsadója, kutatócsoport vezető. Kutatási területe a 19. század építészete, a neogótika, a kastélyépítészet, a magyar építészet külföldi kapcsolatai és a kertművészet.
Legfontosabb publikációi:
- The Architecture of Historic Hungary (szerk. Dora Wiebensonnal). MIT Press, Cambridge, Mass. – London, 1998.
- Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon. A historizmus kora. Vince Kiadó, Budapest, 2007.
- A magyar művészet 19. a században. Építészet és iparművészet (szerk.). MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Osiris Kiadó, Budapest, 2013.
Publikációinak egy része digitalizált formában ezen a linken érhető el.
