Koloh Gábor tudományos munkatárs a HUN-REN BTK Történettudományi Intézetben 2023. november 21-én Mussolini magyar gyermekei címmel tartotta meg előadását, amelynek nyomán a BTK Ismerettárában összefoglalja a magyarországi pronatalista diskurzus alakulását az 1920-as évek második felében.
Az egykézés, vagyis az erőteljes, egy–két gyermek vállalására szorítkozó születéskorlátozás ekkor már általánosan elterjedt gyakorlata a két világháború közötti időszak politikailag is erős fényt kapott társadalmi jelenségének számított. A diskurzust hosszabb ideje vizsgálva feltűnt, hogy a korszakban két csúcsosodási pont rajzolódik ki. Felszínen tartásában jól elkülöníthető egymástól egy 1927–1928 körül, illetve egy másik, 1934–1935 körül csomósodó pontja – amit 1938-ban egy harmadik, külön szakasznak kevéssé tekinthető kitüremkedés követett. Mi történt 1927-ben? Miért éppen ekkor fordult széleskörű érdeklődés az évtizedek óta parlagon heverő téma iránt?
Fotó: Fortepan 211754/ Székely Márton adományozó. 1925.
Kodolányi Jánost, aki 1927-ben írta A hazugság öl című, az egykézést tárgyaló memorandumát, a megírásra Huszár Károly korábbi miniszterelnöknek az országházban elhangzott beszéde késztette. Huszár 1927. november 11-én elhangzott napirend előtti felszólalását és Bethlen István miniszterelnöknek az arra adott válaszát látszólag nem előzte meg nagyobb politikai aktivitás, még ha túlzás is lenne azt állítani, hogy ne lett volna a problematikának ekkor már évekkel (sőt, évtizedekkel) korábban megágyazva. Mégis, ránézve az alábbi ábrára, jól látható, hogy az egyke ellen szópárra keresve az Arcanumban, a fent említett években érzékelhető tömörülést az előfordulás gyakorisága is igazolja, és így van ez, ha az egykézés vagy a nagyon sok egyéb találatot is tartalmazó egyke szóra keresünk rá (utóbbi esetén számottevő az egy-két, vagy az egykéz mint a szövetkezetek állami irányítási formájának előfordulása).
A téma térbeli horizontjának, vagyis a pronatalista diskurzusok európai alakulásának vizsgálata azonban erre a látszólag nehezen magyarázható jelenségre választ adott. Több, a következőkben körüljárt tényező ugyanis engedi feltételezni, hogy Mussolini pronatalista kampányának közvetlen és erős hatása lehetett a magyarországi egykediskurzusra, különös tekintettel annak a hazai viszonylatban megragadható társadalmi törésvonalak elmélyítésére. Mussolini 1927. május 26-án a képviselőházban nagyhatású beszédet mondott, amelyet utólag csak mint Il discorso dell’Ascensione (Mennybemenetelnapi beszédként) jegyez a történetírás.
1. ábra: Az egyke ellen szópáros előfordulása az Arcanumban 1920 és 1941 között
Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
Mussolini beszéde
Mussolini Mennybemeneteli napi beszédét az olasz képviselőházban mondta el, és közel sem csak a népesedési kérdést érintette benne. A közigazgatás rendszer, a maffia kérdése, a szakszervezetek, a líra, a korporatív állam vagy a jövő kérdése szintén a részét képezte. A demográfiai trendekre vonatkozóan felütésében öngyilkos elképzelésnek titulálta az abba be nem avatkozás politikáját és hangsúlyozta, hogy a nép testi egészségének megőrzése az állam felelőssége. A nép testmetaforájára való építkezés számos értelmezési és cselekvési irányt nyitott meg, hiszen épp úgy hordta magában az azért való felelősségvállalás lehetőségét, mint a nagyon is vizualizálható testi küzdelmek képét, avagy a civilizációs harcot, amelyet a környező népekkel való térbeli közelség miatt válik indokolttá. A harci retorika egyértelműen élezte a civilizált és az azon kívülinek tekintett világ ellentétét ugyanúgy, ahogy az országon belül is megjelent a város és vidék oppozíciója. Szerepet kapott a nemek felelőssége, de a férfiak megadóztatásával a legkevésbé sem mondható, hogy ez a termékenységi retorika csakis a nők felelősségét hangsúlyozta volna. Ugyancsak nem jelenik meg a vallási törésvonal, ami a szinte kizárólag római katolikusok lakta Olaszországban érthető is – ám, Magyarországon lesz szerepe. A társadalmi rétegek között viszont az ipari és agrárnépességnek a város–vidék kettőssel párhuzamos szétválasztása azért is tekinthető fontosnak, mert utóbbin belül határozottan elkülönülnek a kisbirtokosok a birtoknélküli, vagy csekély földdel rendelkező mezőgazdasági munkásoktól. A beszéd jelentősége nem abban áll, hogy ezekre a különbségekre rámutatott, hanem abban, hogy ezeket a politikai diskurzus legmagasabb fokára emelte és ezzel viszonyítási ponttá tette. A szöveg értelmezése kapcsán a korábbi kutatások felhívták a figyelmet arra, hogy Mussolini ezzel a „nemzeti feltámadás” megvalósítójaként pozícionálta magát, progresszív célkitűzésének célja pedig az olasz nép „szellemi megújulásában”, a „fiatal és termékeny faj újjászületésében” való hit megalapozása volt. A fenti elemek, továbbá a nagyobb lélekszámú népekkel körülvett, önmagáért harcolni kénytelen Olaszország képe a különben is ellenséges kisantanttal körülvett Magyarország politikai elitje számára tálcán kínált szövegkorpusz volt, amelyet a területi revíziót meghirdető Bethlen István, úgy vélem, ismert és adaptálhatónak gondolt.
Bethlen István beszédei
Bethlen István számára a háborút követő diplomáciai elszigeteltségből kivezető kevés utak egyikének az olaszokkal való kapcsolatfelvételre törekvés mutatkozott. Az 1922-ben frissen hatalomra kerül Mussolinivel lassan kiépülő és szívélyesnek mutatkozó kapcsolat kulcsfontosságú volt, részben gazdasági, de nagyobb részt mégis politikai okokból. Bethlen Anglia és Olaszország támogatását 1923 tavaszán már maga mögött tudta, amit csak mélyített, hogy Mussolini ekkor közölte Bethlennel, hogy a területi revízió kérdésében is támaszkodhat az olasz segítségre, ha nem is azonnal, de a belátható jövőben. 1927. április 4-én Bethlen Rómába utazott, és másnap Mussolinivel megkötötte az olasz–magyar barátsági szerződést. A barátsági szerződés mögött több ponton is rokonítható szempontok álltak, mint például az orosz befolyás megnövekedésétől való óvakodás, a francia vagy német hegemónia kialakulására mint potenciális veszélyre való tekintés, ami a körülzártság fenyegető érzetét váltotta ki.
Mussolini Benito (1883-1945) Discorso dell'ascensione. Il regime fascista per la grandezza d'Italia.
Pronunciato il 26 maggio 1927 alla Camera dei deputati. libreriantiquaria.com
Bethlen revíziós törekvéseinek meghirdetése szinte napra pontosan egybeesik Mussolini Mennybemenetelnapi beszédével. 1927. május 27-én Bethlen beszédében több olyan politikailag releváns társadalmi törésvonalat nevesített, amelynek úgy a megelőző, mint a következő években számottevő szerep jutott a pronatalista diskurzus alakulásában. 1927. június 25-én Bethlen István az Országgyűlés felsőházának 16. ülésének végén maga is felszólalt a népesedés ügyében. Hangsúlyozta annak akut és összetett voltát, a magyar jövő szempontjából mérlegelést kívánó relevanciáját, közvetlenül is utalt Mussolini beszédére, amely az eddig is felszínen lévő kérdésnek új értelmet és célt adott. Egyértelművé tette, hogy az egykekérdés 1927-es felfutása nem a hazai törekvések eredménye, hanem a fasiszta népesedéspolitika magyarországi adaptációjának következménye. Az egykézés jelensége ugyanis több-kevesebb intenzitással, de évtizedek óta a társadalmi nyilvánosság előtt zajló kérdés volt, de Bethlen korábban nem gondolta úgy, hogy ezt a téma számára a politikai haszonszerzés eszköze lehetne, sőt, meghagyta azt a fajvédők számára.
Az országgyűlés képviselőházának 87. ülésén, 1927. november 11-én Huszár Károly napirend előtt szólalt fel az egyke elleni védekezés és a családi intézmény védelme tárgyában. Felszólalása szisztematikus veszi végig a születéskorlátozás gazdasági, társadalmi és erkölcsinek nevezett okait. Úgy vélem, hogy ennek a Bethlennel előre egyeztetett beszédnek az igazi szerepe abban állt, hogy tételesen megnevezte azokat a területeket, amelyekre a kormány pronatalista politikájának hatását ki akarta terjeszteni. Ugyancsak úgy vélem, hogy eddigre Mussolini népesedéspolitikáját és népesedési diskurzusának elemeit nemcsak megismerték, de a sajtónyilvánosság felhasználásával szélesebb körben a hazai viszonyok közé átültették. Hogy a munkabérek és különösen a tisztviselők fizetésének rendezését már szövege elején szóba hozza Huszár, arról árulkodik, hogy ezeket a csoportokat tekintették a leginkább befolyásolható, közvetlenül elérhető társadalmi csoportoknak. A társadalmi válaszvonal mellett a nemi és a nemen belüli különbséget hangsúlyozta: a takarékos, háztartást vezető, gyermeket nevelő nővel szemben egy külön csoportól szólt, amikor „dísz-nőket” emlegetett. Olyan nőket, akik „régi családi kötelességteljesítés alól, most csupa unalomból nem tudják, hogy mit csináljanak, és a fejüket luxuséletre adták, amely tulajdonképen torzképe annak, amit minden egészséges férfi egy igazán nemeslelkű és igazán tisztalelkű nőről el tud magának képzelni.” A következő, Mussolini szövegében szintén megjelenő distinkciót, jelesül a város és a vidék szembeállítását takarja Huszárnak az a mondata, mely szerint „Lényegesen hozzájárul a magyar családok pusztulásához a nagyvárosi életmód, a városba tódult falusi embereknek az a lelki válsága, amelyen itt keresztülmennek, (…).”– jelesül a lakhatási nehézségek, különösen a zsúfoltság, a privát szféra sérelme. A statisztikai adatokkal is alátámasztott felszólalásában Huszár a regionális összevetést végzett, mérlegelte, hogy a háborús áldozatokhoz képest ezen az úton milyen veszteséggel lehet számolni és hangsúlyozta, hogy az Ormánság az egyke legfőbb fészke.
Huszárnak ez a beszéde leginkább azért volt fontos, mert számos elemében (társadalmi, nemi, élethely és életmód szerinti megoszlásban, a statisztikák felsorakoztatásában, a regionális különbségek feltárásában) a Mussolini által elmondott, emlegetett beszéd hatását immár formailag is tükrözte, de a lényege mégis leginkább abban állt, hogy előkészítette Bethlen számára a terepet, aki válaszában nemcsak több ponton reflektált a Huszár által mondottakra, de újabb elemekkel bővítette azt. Bethlen aláhúzta a városi és falusi egyke különbségét és míg előbbit csak egyes társadalmi osztályok sajátjának tekintette, addig a falusit sokkal nagyobb komplexitás jellemezte, amely így a kezelésére is kihatott. A nagybirtok kérdése kapcsán korábbi álláspontját ismételte meg, de szükségesnek látta beemelni a felekezeti szempontot is, amelytől különben Huszár óvakodott. Ezzel missziót igyekezett adni a református lelkészek számára, akik közül számosan valóban magukénak érezték a problémát, mint azt a néhány évvel később kelt dél-baranyai református lelkészi egykejelentések sora bizonyítja.
Bethlen István az 1930-as években. Kép: Izsák–Pölöskei–Romsics–Urbán:
Magyar miniszterelnökök 1848–2002. Kossuth Kiadó, Budapest, 2003. p. 95.
Bár expressis verbis nem hangzott el, azért sejthető, hogy a revízió szempontjából az egykekérdésnek legalább két vonatkozásban is jelentős szerepe volt. Egyrészt a területek visszaszerzése mellett a magas termékenység a nagy dédelgetett dualista álom, a Kárpát-medence magyar nemzeti többségét biztosítaná, másrészt azonban – és emiatt is érthető a közalkalmazottak támogatásának megkülönböztetett szerepe – a területek visszaszerzését követően a közigazgatás elsősorban magyar hivatalnokokat igényelne, így aztán létszámuk perspektivikusan a revízió technikai megvalósításának ügyét is szolgálja.
Hogy Bethlen magáévá tette az egykekérdés ügyét, annak következtében a kérdés egy időre, úgy tűnik, valóban „a nemzetnek elsőrendű problémájává nőtte ki magát (…).” Nagyobb figyelem hárult Mussolini magasabb gyermekvállalást elősegítő politikájára is, miközben a két ország politikai együttműködése is egyre tovább szövődött. Az egykére történő hivatkozás beépült az alapvető nemzeti politikai célkitűzések közé, mint ahogy Klebelsberg Kunó kultuszminiszter is a magyar kultúrfölényre való törekvését is ezzel indokolta. Mint mondta: „a kultúra erejével vesszük fel a küzdelmet a nemzetpusztító egyke ellen. A pécsi egyetem orvosi kara működésének központjába is az egykét helyezte. Az államtudományi kar az egyke szociális problémájával foglalkozik.” Hiába azonban a nagy szólamok, a szöveg elején közölt ábrán is látható, hogy az egyke elleni küzdelem témája 1929-ben rengeteget vesztett lendületéből. Ennek egyrészt a foganatosított szociálpolitikai intézkedések erőtlensége, másrészt pedig az egyre több téren jelentkező, általánossá váló gazdasági válság volt az oka.
Koloh Gábor
Jelen tanulmány a Bolyai Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült.
Koloh Gábor a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Fő kutatási területe az uradalom és a parasztgazdaság a modernkori magyar agrártörténetben, illetve a magyarországi család- és háztartásszerkezet a 18–20. században.
Az előadással kapcsolatos publikációi:
- "Szántani lehet, de vetni nem muszáj": Az ormánsági egykézés történetei (1790–1941). Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet (2021)
- "A pusztulás útján haladnak": Baranyai lelkészek egykejelentései (1934). Budapest: Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet (2022).
- Time in Villages: Timekeeping and Modernization in Rural Communities in the Long Nineteenth Century in Hungary. Hungarian Historical Review 12: 1. 66-86. (2023)
Teljes publikációs listája a Magyar Tudományos Művek Tárában.
