A keresztény vallásban pünkösd a harmadik isteni személy, a Szentlélek, valamint az egyház születésének az ünnepnapja. A magyar nyelvterület egészén ismert szokások kísérik, melyek között a legismertebb a pünkösdi király- és királynéválasztás, a pünkösdölés valamint a zöldág-állítás. A népszokások fontos szerepet töltöttek be a helyi közösségek életében, ezeket hozza közelebb hozzánk Iancu Laura, a BTK Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa, írásából az is kiderül, mit tudhatunk a néprajzi valláskutatások nyomán a népi Szentlélek-kultuszról.
Pünkösd ünnepének megnevezése – a karácsonyhoz és a húsvéthoz hasonlóan – nagy múltú, történeti kifejezés, s mint ilyen, sokrétű fogalom, melynek az idők folyamán más-más eleme kapott hangsúlyt. Szó szerinti jelentése: ’ötvenedik’ (gör. pentekoszté). Az ünnep tárgya pedig – a keresztény vallásban – a harmadik isteni személy, a Szentlélek elküldése/eljövetele és az egyház születésének az ünnepnapja. A zsidó-keresztény vallástörténetben meghatározó az ünnep ószövetségi öröksége.
Pünkösdi templomdíszítés Maglódon, 2013. Készítette: Iancu Laura
A magyar népi vallásosság szempontjából érdemes kiemelni a zarándoklat-motívumot. Ez mind az Ó- és Újszövetségben, mind pedig a magyarság vallásos eseményei között hangsúlyos elem: gondoljunk csak a jelentős történelmi múltra visszatekintő, az idők folyamán magyar nemzeti ünneppé alakult csíksomlyói pünkösdi zarándoklatra, búcsúra, hogy csak a legismertebb események egyikét említsük. A zarándoklás szinte minden vallásban ismert. Alapja és célja, annak a helynek a személyes felkeresése, ahol a hit szerint a természetfeletti világgal való közvetlenebb találkozásra adódhat lehetőség. A személyes hitéletet meghatározó szerepén túl, a nagyobb régiókra és a nemzetközi szinten is kiterjedt közösségi, csoportos zarándoklatok jelentős kultúra és identitásformáló erőnek bizonyultak. A szent helyekre tett zarándoklatok hálózata a középkori és a kora újkori Európa egészét átfogta, és Európa egységgé válásában is szerepe volt (Barna 2001. 13.).
Pünkösdi templomdíszítés Maglódon, 2013. Készítette: Iancu Laura
Pünkösd kapcsán a fentiek mellett a magyar néphagyomány néhány nagy múlttal rendelkező, a magyar nyelvterület egészén ismert szokása juthat az eszünkbe, úgymint: a pünkösdi király- és királynéválasztás, a pünkösdölés, a zöldág-állítás, vagy az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékét gyarapító mendei és maglódi evangélikus templomok pünkösdi díszítése stb. A népszokások azon túlmenően, hogy pompás látványt, esztétikai élményt nyújtanak, mind-mind fontos funkciót töltöttek be a helyi közösségek életében és az egyéni életfordulók eseményei között (például a legényavatás).
A zöldág-állítás kapcsán meg kell jegyezni, hogy egyfelől inkább a télűző, illetve tavaszköszöntő hagyománykörhöz kapcsolódik, tehát nem feltétlenül pünkösd ünnepéhez, másfelől nem keresztény eredetű. A „pogány”, „népi”, helyi eredetű népszokások jó részéhez hasonlóan azonban a zöldág-hordás kapcsán is ismerünk keresztényiesített, keresztény tartalommal bővített vagy helyettesített elbeszéléseket. Temesvári Pelbárt latin nyelvű művében (1499) például a következő történetet olvassuk:
„Ezen a napon a keresztényeknél miért szokás az ajtókat, a házak bejáratának környékét, hajlékaik kapuszárnyát zöldellő fák lombos gallyaival díszíteni? Azt válaszolhatjuk, hogy egyrészt történeti alapja van ennek a szokásnak, mert amint mondják, a pogányok Hieropolisban azt az utcát és a házat, melyben a közéjük érkező Fülöp apostol vendégként megszállt, gallyakkal jelölték meg, hogy másnap odagyülekezve ráronthassanak, és azon helyen megöljék. Mikor aztán másnapra virradva ezt véghez akarták vinni, látták, hogy az Isten angyala csodálatos módon a város minden házára ugyanolyan zöld gallyat tűzött, és így a házat nem tudták megkülönböztetni a többitől.” (Holl Béla fordítása, Lukács 2017. 153.)
Hol van itt a Szentlélek? – merül fel jogosan a kérdés. Hogyan ünnepli a magyar keresztény közösség a Szentlélek eljövetelét? A kérdésre összetettsége okán felelősségteljesen sem általánosító, sem rövid válasz nem adható. A kevés bibliai – s mint ilyen – az egyház tanítása szerint kinyilatkoztatáson alapuló adat miatt a Szentlélek szerepének, tevékenységének részletes „megrajzolása” a teológiában és a dogmatörténetben is a nehéz feladatok közé tartozott hosszú évszázadokon át, és a Szentháromság misztériumával egyetemben a teológiailag teljes egészében kimeríthetetlen jelenségek sorában marad minden bizonnyal.
| Magyarfalu, 2007. Készítette: Iancu Laura | Magyarfalu, 2007. Készítette: Iancu Laura |
Érthető tehát, hogy a népi vallásosságban hasonlóan kevés adatot találunk a Szentlélekre vonatkozóan. A harmadik isteni személy említése általában két bibliai történet, Mária fogantatása és Jézus megkeresztelkedése, és természetesen az Apostolok Cselekedeteiből ismert pünkösdi események kapcsán kerül elő. Érdekes, hogy sem a népi vallásosságban, sem pedig a keresztény ikonográfiában nem a „lángnyelvek” (ti. a Szentlélek pünkösdi kiáradásának a formája), hanem az evangéliumokban megjelenő alak: a galamb a Szentlélek szimbóluma. Ha eltekintünk a szigorúan egyházi irányítású kultusz formáitól (pl. a Szentlélekről elnevezett rendek, kongregációk, misszionáriusok, ispotályok stb.), a Szentlélek „önálló” kultuszával a pünkösdi liturgia mellett a harmadik isteni személy tiszteletére szentelt templomok templombúcsúja, illetőleg a bérmálás szentségének a kiszolgálása kapcsán találkozunk. Utóbbi a püspöklátogatás miatt jelentős közösségi esemény (is).
Mitológiai, történelmi és eszkatológiai vonatkozásait tekintve a pünkösd a természet megújulásának, az új termésnek, valamint az örökkévalóság elnyerése útján a Szentlélek erejéből merítkező zarándok ünnepe. Pázmány Péter híres prédikációjában a Lélek erejéről így fogalmazott:
„A vízöntés nem változtatja természetit a fának a vad körtvélyből bergamotot vagy kármánykörtvélyt nem nevel; az elszáradott fát életre nem hozza (…), a fák és a füvek gyökerét maga nemében és erejében hagyja (…). De a Szentlélek vize, mellyel lelkünk öntöztetik, csudálatosképpen elváltoztatja (…) lelkünket. Megeleveníti a bűnbe holtakat.” (Pázmány [1636] 2000. 33.)
A búcsújárásról szóló néprajzi szakirodalomban visszatükröződni látjuk Pázmány Péter szavait. Éppen a hívő a legjobb tudója annak, hogy amint a víz csak táplálja, de meg nem változtatja a fa természetét, úgy a lélek is, csak erőpróbák, a test sanyargatása, vezeklés és „egy szívvel” azaz a közösségben mondott ima által válhat alkalmassá arra, hogy a pünkösdi Lélek átformálja.
Iancu Laura
Irodalom
Barna Gábor: Szenttisztelet. A szenttisztelet történeti és formái Magyarországon és Közép-Európában. Szeged, 2001.
Lukács László: Pünkösdi zöldág-hordás. In: H. Szilasi Ágota –Várkonyi Péter – Bujdosné Pap Györgyi –Császi Irén (szerk.): Agria 50. Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve – Annales Musei Agriensis. Eger, 2017, 151–158.
Pázmány Péter: A Szentlélek jövetelének hasznai. In: Lukácsy Sándor: A tűz cselekedetei. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2000 [1636], 27–44.
Iancu Laura a BTK Néprajztudományi Intézet Folklór témacsoportjának tudományos munkatársa. Fő kutatási területe a moldvai magyarság, a moldvai katolikus egyház története, a népi vallásosság, identitás, verbális művészet.
Fontosabb publikációi:
2017 Peremlétben. Tanulmányok a moldvai katolikusok vallásosságáról. Lucidus Kiadó, Budapest
Arany János „csángója” nyomában ETHNO-LORE: A Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutatóintézetének Évkönyve. 2018. 251–271.
A 99%-os bizonyosság. Az istenkép és kontextusa a népi vallásosságban In: Jakab, Albert Zsolt; Peti, Lehel (szerk.) Aranymadár: Tanulmányok Tánczos Vilmos tiszteletére. Kolozsvár, Románia : Kriza János Néprajzi Társaság, BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Intézet, Erdélyi Múzeum-Egyesület, 2019. 139–156.
