A multidiszciplináris Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK; 2019-ig MTA BTK) 2012-ben jött létre hét önálló akadémiai kutatóintézet – az MTA Filozófiai Kutatóintézet (FI), Irodalomtudományi Intézet (ITI), Művészettörténeti Kutatóintézet (MI), Néprajzi Kutatóintézet (NI), Régészeti Intézet (RI), Történettudományi Intézet (TTI) és a Zenetudományi Intézet (ZTI) – egyesítésével. A kutatói lét sajátosságaiból eredően a BTK munkatársai kezdetektől fogva intenzíven használják a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) adatbázist publikációik rögzítésére. Varga Péter András, a BTK Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa, a Magyar Filozófiai Archívum szakmai vezetője a BTK publikációs hálózatának egyik legegyszerűbb sajátosságát, a társszerzőségi hálózatokat vizsgálta meg az MTMT-ben rögzített historikus adatok segítségével.
Az MTMT alapvetően adminisztratív célokat szolgál, azonban megpróbálhatunk kutatóként tekinteni ezekre az adatokra, ugyanazokkal az eszközökkel vizsgálva őket, melyeket a múlt tudósai tevékenységének a megértésére alkalmaznánk. Jelen cikkben erre tennénk rövid kísérletet annak reményében, hogy ezáltal valamelyest belátást nyerhetünk saját munkánk, végső soron pedig a multidiszciplináris bölcsészettudományi kutatómunka természetébe.
A Magyar Tudományos Művek Tára honlapjának fejléce.
Az ilyen jellegű kérdésfeltevéseket meghatározza az elérhető források jellege és minősége, s az MTMT-ben található historikus adatok kapcsán is szükséges néhány előzetes megjegyzést tennünk. Az MTMT-ben könnyen megtekinthetők az egyes kutatók publikációs listái, azonban az intézmények, így a Bölcsészettudományi Kutatóközpont publikációs listája nem közvetlenül az intézmény kutatóinak publikációs listáiból tevődnek össze – hiszen a kutatói állomány változhat, valamint az egyes kutatók egyszerre több affiliációval is rendelkezhetnek –, hanem csak azokat a publikációkat tartalmazzák, melyeket intézményei affiliációval is megjelöltek. A BTK kutatóinak historikus MTMT-adatai esetén ez a jelölés, különösen eleinte sok esetben hiányzik, másfelől az intézményi publikációs lista határai de facto tágabbak, mivel alkalmanként olyan kutatók publikációi is BTK-s intézményi affiliáció jelölést kaptak, akik közvetlenül nem tartoztak a kutatói állományhoz.
Az MTMT továbbá egy összetett kategóriarendszert alkalmaz a publikációk besorolására, ami maga is változott az idők folyamán, illetve melyet a kutatók de facto eltérően értelmezték (különösen olyan nehezen elhelyezhető esetekben, mint a kritikai kiadások vagy a folyóirat-vendégszerkesztések). Végül pedig a BTK munkatársainak historikus MTMT-adatai, más kiterjedt adatsorokhoz hasonlóan, hibás adatokat is tartalmazhatnak, illetve természetesen a feldolgozás során is keletkezhetnek hibák. Ezért sem szabad az alábbi elemzés megállapításait az egyes kutatói teljesítmények megítélésére használni. Ezzel szemben talán remélhetjük, hogy a kirajzolódó összkép tanulságos belátásokkal szolgálhat egy ilyen tág kérdésfeltevést illetően, ami – szemben az egyes kutatók tevékenységeivel – közvetlenül már nem tekinthető át.
Először a társszerzőség bevett, mondhatni természettudományos fogalma mentén vizsgáljuk a társszerzőségi hálózatokat a BTK 2012 és 2019 közti publikációiban, azaz csak a szerzőként jegyzett publikációkat vettük figyelembe, a szerkesztői, fordítói, forráskiadói stb. tevékenységet nem. Egyedül azt az engedményt tettük, hogy az elsődleges tudományos közleményeken (könyvek, valamint folyóiratokban és szerkesztett kötetekben megjelent tanulmányok) túlmenően minden közleménytípust figyelembe vettük, beleértve például a bölcsészettudományi praxisban gyakori közösen jegyzett bevezetőket szerkesztett kötetek esetén (korrigáltuk viszont a forráskiadások és más típusok esetén tévesen alkalmazott szerzői jelöléseket). A BTK 2012 és 2019 közti 10 512 db intézményi affiliációjú tudományos publikációját 575 BTK-s affiliációjú szerző jegyzi (amint jeleztük, ez a szám vélhetően magasabb a tényleges historikus munkatársi állománynál), akik közül még ebben a megengedő értelmezésben is csak 203 szerző közölt társszerzős publikációt (átlagosan 3,48 társszerzővel).
1. a.) ábra: A Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2012 és 2019 közti társszerzőségi hálózatának legnagyobb összefüggő komponense.
A társszerzőségi hálózat egy nagyobb összefüggő komponenst tartalmaz, amely az 1. a.) ábrán látható (a társszerzői viszony gyakoriságát az élvastagság jelzi, az kutatóközponti tagintézetek azonosítását pedig színkódok segítik). Érdemes megfigyelni, hogy ezen alhálózat szorosan összefüggő magjának szereplői egy olyan tagintézet, nevezetesen a BTK Régészeti Intézet kutatói közül kerülnek ki, amelynek tudományos praxisa talán minden tagintézet közül a legközelebb áll a természettudományokéhoz; ugyanakkor ehhez több, önálló struktúrával is rendelkező alkomponens csatlakozik más intézetek kutatóiból.
1. b.) ábra: A Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2012 és 2019 közti társszerzőségi hálózatának közepes méretű összefüggő komponensei.
A társszerzőségi hálózatban találhatók továbbá közepes méretű összefüggő komponensek – lásd 1. b.) ábra –, melyek némelyike még összetettebb struktúrát mutat fel, ugyanakkor résztvevői jellemzően egy tagintézet kutatói közül kerülnek ki.
1. c.) ábra: A Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2012 és 2019 közti társszerzőségi hálózatának kisebb összefüggő komponensei.
Végül pedig található számos kisebb, két-három kutatót tartalmazó komponens – lásd 1. c.) –, melyek ugyan méretükben és struktúrabonyolultságukban nem hasonlíthatók a fentiekhez, azonban feltehetően ugyanúgy lokális kutatási együttműködésekbe engednek bepillantást.
A fentiek alapján úgy tűnhet, mintha a bölcsészettudományok, legalábbis a BTK kutatóinak publikációs gyakorlatára nem lenne jellemző az együttműködés, hiszen a társszerzőségi hálózatban – még a társszerzős művet körének tág értelmezése esetén is – csak 203 személy szerepel a BTK publikációs listáján található 575 szerző közül, és a hálózat 39 különböző komponensre bomlik, melyek közül a legnagyobb összefüggő komponensben mindössze 81 szerző vesz részt. Ráadásul ez a legnagyobb összefüggő komponens jellegében is különbözik a társadalmi hálózatoktól: az egyes csúcsok viszonylag távol helyezkednek el egymástól (sok esetben akár átlagosan 4-7 lépés távolságra), illetve több olyan csúcs is található, melyeknek ugyan kevés szomszédja van, azonban fontos szerepet töltenek be a hálózatban struktúrájában, amely e csúcsok nélkül több darabra hullana szét.
Valójában a bölcsészettudományok publikációs gyakorlatára is jellemző a publikációs együttműködés, csak éppen sajátságos formát ölt. A folyóiratokban megjelent tanulmányok mellett a bölcsészettudományokban ugyanolyan fontosak a szerkesztett kötetekben közölt írások is, azaz a publikációs együttműködés megjelenhet társszerkesztőségként, sőt abban a formában is, hogy önálló szerzők különálló tanulmányokat publikálnak egy kötetben (amely tipikusan egy konferenciára vagy más kutatási együttműködésre vezethető vissza).
2. ábra: A Bölcsészettudományi Kutatóközpont 2012 és 2019 közti, tág értelemben vett publikációs együttműködési hálózatának legnagyobb összefüggő komponense.
Ha így tekintjük a BTK publikációs adatait, akkor egy valódi publikációs együttműködési hálózat rajzolódik ki, amely lényegében egy nagy összefüggő komponensből áll – lásd 2. ábra – 462 szerzőt foglalva magába. Ugyan ez a hálózat nagyobb, azonban sűrűbb: szereplőinek zöme átlagosan 2-3 lépésre (társszerzőségi »kézfogásra«) van egymástól, valamint a hálózat struktúrája (pl. a összekapcsoló szerepet betöltő csúcsok központi jellege) is jobban hasonlít a társadalmi hálózatokéihoz.
Egyben a hálózat talán tudományelméleti-metafilozófiai relevanciájú megállapításokra is lehetőséget ad, amennyiben kirajzolódhat belőle az egyes bölcsészettudományi diszciplínák egymáshoz való viszonya a BTK egyes diszciplináris tagintézeteihez tartozó kutatók publikációs praxisának tükrében: látható például, hogy a filozófus szerzők alhálózata de facto a történelem- és irodalomtudomány alhálózatai közelében, mintegy a kettő határmezsgyéjén helyezkedik el, de más diszciplínák alhálózatainak elhelyezkedése is összhangban látszik lenni az erre vonatkozó tudományelméleti intuícióinkkal.
A társszerzőségi, illetve publikációs együttműködési hálózatok vizsgálata tehát nemcsak a partikuláris személyek konkrét együttműködéseinek alakzatait tárhatja fel, hanem megvilágító erejű lehet e diszciplínák interszubjektív tudományos gyakorlatait, sőt tudományelméleti jellemzőit illetően is. – Milyen kár, hogy a régi korok tudósai maguk nem hoztak létre ilyen könnyen felhasználható publikációs adattárakat.
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont nyilvánosan elérhető MTMT-adatainak (letöltve: 2020. júl. 21.) felhasználásával készítette:
Varga Péter András a BTK Filozófiai Intézetének tudományos főmunkatársa, a Magyar Filozófiai Archívum szakmai vezetője.
Kutatási területe Edmund Husserl, a korai fenomenológia, a késő tizenkilencedik és a korai huszadik század német nyelvű filozófiája (beleértve ezek magyar recepcióját is), valamint a fenomenológia módszertani kérdései és a filozófiatörténet filozófiája.
Kiemelt publikációi:
Mi a filozófiatörténet? A filozófiatörténet filozófiája a kortárs kontinentális filozófiában. Budapest, BTK-Gondolat, 2020.
Husserl’s early period: Juvenilia and the Logical Investigations. In Dan Zahavi (szerk.) The Oxford Handbook of the History of Phenomenology. Oxford, Oxford University Press, 2018. 107–134.
The Non-Existing Object Revisited: Meinong as the Link between Husserl and Russell? In Mauro Antonelli – Marian David (szerk.) Existence, Fiction, Assumption. Meinongian Themes and the History of Austrian Philosophy. Meinong Studies / Meinong Studien, 6. Berlin, Walter de Gruyter, 2016. 27–58.
Teljes publikációs listája elérhető itt.
A 19-20. századi magyar filozófusokra vonatkozó, folyamatban lévő társszerzős hálózatkutatás eredményeiből itt található ízelítő.
